7+1 ok, amiért félek elkezdeni futni

Vágólapra másolva!

Plusz 17 kiló. Ez az eredménye egy traumákkal tűzdelt kétéves periódusnak. Szóval a sok lelki teher mellett egy 3 éves gyereknek megfelelő plusz súlyt cipelek magamon - bárhova megyek. Le kéne fogyni. El kellene kezdenem futni. De félek.

Tudom, hogy butaság ez az újévi fogadalom dolog, de én hiszek a szimbolikus rituálék erejében. Nehéz valamit egy sima kedd délutánján lezárni, és egy átlagos szerda reggelén új életet kezdeni. Szóval, úgy döntöttem, hogy január 1-től induljon a nagy változások kora az életemben.

Ennyire elszánt még sose voltam, mégis rettegve nézem a szürke és rózsaszín színekben pompázó futócipőmet az előszobában.

De miért tölt el rettegéssel, hogy én futni fogok?

1. Mert bele is bukhatok.

És ez már annyiszor előfordult, hogy a fejemben teljesen összekapcsolódott: ha elkezdek mozogni, akkor annak az a kínzó szégyenérzet lesz a vége, hogy már megint nem voltam elég kitartó. Persze azt is tudom, erre az lenne a megoldás, hogy most NEM ADOM fel. De már befészkelte magát a tudatalattimba ez a téves összekapcsolódás: sport = kudarc

2. Egy leszek a sok újévi dagi közül, aki új életet kezd.

És a rutinos futók pedig lesújtó pillantások közepette fogadásokat kötnek:

Melyik újonc mikor adja fel?

3. Mit vegyek fel?

Azt mondják a futás a legolcsóbb sport, mert nem kell más mint egy régi tréningruha és már mehetsz is. Na, nekem nincs régi tréningruhám. Szégyen, nem szégyen de nekem főleg viszonylag elegáns (strasszos sapka) vagy vállalhatatlanul gáz (nagyim után örökölt, hígító foltos melegítő) cuccaim vannak. Szóval mehetek bevásárolni a sportboltba.

4. Mi a frászt keresek én egy sportboltban?

Mármint szó szerint:

Mit keressek?

Mi az, ami felesleges, és mi az, ami tényleg kell?

Hány réteg cucc praktikus így télen?

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Iakov Filimonov

És basszus, megfelelő kesztyűm sincs! (Gondolom az arany fityegős, hasított bőrkesztyűm nem pont sportpályára való.)

5. Én most tényleg ennyit költsek magamra?

Pláne, mivel lehet, hogy megint nagy belebukásos feladás lesz az egészből. Amúgy is utálok magamra költeni. A kishitűek jelmondata visszhangzik ilyenkor a fejemben:

Megérdemlem én ezt?

6. Hogy kell futni?

Miután az okosok azt írják, ne erőltessem túl magam, hanem fokozatosan növeljem a tempót és a távot.

De mi az, hogy fokozatosan?

Honnan tudjam, hogy most épp fokozatosan terhelem magam, vagy épp lustaságból kifogást gyártok csak, hogy ne kelljen még egy kört futni?

Forrás: Getty Images/iStockphoto/BartekSzewczyk

Aki tud egy megbízható és tartható edzéstervet, ne féljen kommentben megírni vagy linkelni!

7. Már megint akarni kell valamit, ahelyett, hogy kicsit lazíthatnék.

Az egész életem másból se áll, minthogy akaraterőt fektetek valamibe. És ezek után ahelyett, hogy esténként megjutalmazom magam egy pohár borral, megint össze kell szednem magam, hogy levonuljak futni a pályára?!

Azt mondják az okosok, hogy a mozgás több endorfint szabadít fel, mint a bor/csoki/csipsz/sorozatok, és majd összességében több erőt nyerek belőle, mint amit belefektetek. Hát, én nagyon erősen próbálom ezt elhinni, de mit ne mondjak, vannak kétségeim...

+1. És hát a legszörnyűbb mind közül: önzőbbnek kell lennem.

Bizony. Meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy "nem"-et kell majd mondanom, és a saját érdekemet mások elé helyeznem. Ebben pedig nem vagyok jó.

Eddig csak és kizárólag akkor éreztem, hogy jól csinálom a dolgokat, ha a végsőkig lemerítettem magam - éppen annyira, hogy már csak annyi erőm maradjon, hogy bezuhanjak az ágyba tévézni. De most hagynom kell időt/erőt a futásra.

Így most muszáj lesz nemet mondanom feladatokra, találkozókra, telefonhívásokra azért, hogy a magam egészségéért tegyek valamit - és közben nem beledögleni a lelkiismeret-furdalásba. És ez bizony nagyon ismeretlen terep lesz nekem...

U.i.:

Kata! Nagyon ajánlom, hogy tényleg olyan szuper legyen ez a futás, mint ahogy írtad, mert a cikked adta meg a végső löketet ahhoz, hogy elhatározzam magam!

Nyitókép: iStockphoto