Társoldalunk:

Érzéketlen kampánya miatt magyarázkodik az Adidas

2017.04.20. 11:14

Bocsánatot kért az Adidas a finoman szólva érzéketlen gratuláló kör e-mailje miatt. 

A cég a 2017-es Boston Maraton főtámogatójaként valamennyi résztvevőnek elküldte elismerő levelét, "Gratulálok, hogy túlélted a bostoni maratont!" tárggyal. A sportruházati óriás elismerte, hogy a marketingkampányban tapintatlanul fogalmazott, és nyilvánosan elnézést kért mindenkitől, akit megbántott a levéllel – számolt be a BBC. 

Hárman meghaltak, 260-an megsérültek a négy évvel ezelőtti merényletben

Forrás: AFP/2013 Getty Images/Jim Rogash

A történtek azért érinthettek sokakat érzékenyen, mert 2013-ban merényletet követtek el a futóversenyen: három ember meghalt, 260-an megsérültek, amikor a célvonal közelében felrobbant két bomba. Úgy tudni, az akkori támadás két túlélője az idei maratonon is részt vett. Csupán szerettük volna elismerni a résztvevők fantasztikus teljesítményét, és gratulálni hozzá, hogy lefutották a 42 km-es távot. De ebben a formában ez valóban hiba volt" – írta közleményében a cég. 

A 2013-as Boston Maraton befutójánál két bomba robbant

Forrás: AFP/2013 Getty Images/Alex Trautwig

Az idei Boston Maraton előtt és alatt is nagyon szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben, bombakereső kutyák és fegyveresek vigyázták a futók épségét. 

A négy évvel ezelőtti terrortámadást egy csecsen származású testvérpár tagjai hajtották végre. Egyikük rendőri lövöldözésben meghalt, a másikat elfogták és halálra ítélték.