Társoldalunk:

Szeptember 22-től Nemzetközi Díjlovas és Lovasterápia Verseny Fóton

2017.09.15. 15:55

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2017. szeptember 22-24. között, immáron tizenharmadik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét. A rendezvény fő támogatója az OTP Bank Nyrt., kiemelt támogatók az ELMŰ Nyrt., az EMMI, a Magyar Nemzeti Bank, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Hewlett Packard Enterprise.

Alább a Magyar Lovasterápia Szövetség sajtóközleményének kivonata olvasható.

Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzetközi keretek között zajlik a Díjlovas Verseny, melyre 75 lóval neveztek hazai és külföldi lovasok. A háromnapos Díjlovas Verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában mérik össze a tudásukat.

A Lovasterápiás Verseny a tavalyi évhez hasonlóan idén is háromnapos lesz, 174 versenyző nevezett az ország különböző pontjairól. A hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek hagyományainkhoz híven önállóan lovagolnak ügyességi pályán, illetve díjlovas programot mutatnak be lépésben és ügetésben. A Jámbor Vilmos Emlékversenyen 4 fős csapatok versenyeznek egymással vezetett lovon, a gyerekeknek játékos feladatokat kell lóháton megoldaniuk. A gyógypedagógiai lovastorna versenyszámra hiperaktív, tanulásban akadályozott, illetve értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek három életkori kategóriában. A Mádl Ferenc Emlékversenyen a versenyzők bármilyen mesét, történetet előadhatnak, melyben a lovason kívül a ló is fontos szerepet kap.

Forrás: NAGY ZOLTAN/Nagy Zoltan

A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdetnek meg: ügyességi feladatokat vezetett lovon, valamint önálló lovaglást és futószáras versenyszámot is. Az idei versenyen is megrendezésre kerül az egészséges és sérült lovasok közös, játékos versenyszáma, mely a korábbi években is nagy érdeklődésre tartott számot. A versenyszám megrendezésével az a cél, hogy az egészséges és sérült lovasok közösen versenyezzenek, szerepeljenek, jobban megismerjék egymást, ezáltal is hangsúlyozva az integráció fontosságát.

A tervek szerint idén is sor kerül a Díjlovagló Parasport versenyszámra, mely egyben a mozgásukban akadályozott felnőtt lovasok számára az Országos Bajnokság is lesz.

A háromnapos esemény célja a lovasterápia és a lovassport minden ágának népszerűsítése, versenyzési lehetőség megteremtése sérült gyermekek és fiatalok számára, valamint a lovasterápia, mint kiegészítő terápiás eljárás népszerűsítése, és a benne rejlő fejlesztési lehetőségek bemutatása.

Forrás: Magyar Lovasterápia Szövetség

Az OTP Bank, mint a Gyermekmentő Szolgálat főtámogatója, hosszú évek óta segíti a szervezet sokrétű egészségügyi programját. Az idei OTP Bank Fogászati Roadshow utolsó (magyarországi) állomása az NGYSZ Fóti Lovasterápiás és Oktató Központja lesz, ahol minden nap 9 és 17 óra között vehetnek részt a gyerekek az ingyenes fogászati szűrésen és szaktanácsadáson. 

Az ELMŰ-ÉMÁSZ (innogy SE) támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal közösen a Fóti Intézetben egy Élhető Jövő Parkot alakított ki. Az ELMŰ nemcsak a verseny támogatója, hanem egyúttal bemutatja azokat a megújuló energiával kapcsolatos projekteket is, melyek az ő támogatásukkal valósultak meg.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. a verseny egyik kiemelt támogatójaként MobileKids (MoKi) programjával jelenik meg a rendezvényen. A gyerekek egy mini KRESZ-pályán közlekedhetnek kerékpárokkal és kisautókkal. 

Forrás: Magyar Lovasterápia Szövetség

A rendezvény mindhárom napjára kitelepül a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is, melyben a látogatókat orvosaink nőgyógyászati tanácsadással várják. A nőgyógyászati kamion működését a Waberer's International Nyrt. támogatja.

Az esemény helyszíne: NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központja

2151 Fót, Vörösmarty tér 2.

A verseny időpontja: 2017. szeptember 22-24. (péntek-vasárnap)

Az MLTSZ munkájáról bővebb információ a www.lovasterapia.hu oldalon található.