Vágólapra másolva!
Kovács Róbert megvédte címét Európa leghosszabb, 602 kilométeres terepfutó versenyén.

A Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség szerdai beszámolója szerint a péntek délutáni rajt után Kovács szinte végig az élen haladt a 16,5 kilométer szintemelkedéssel nehezített versenyen, és jó tempóban, kevés pihenéssel futott a cél felé.

A magyar sportoló szerda délután ért célba a németországi Gütenlandban, így 125 óra 38 perces idővel, új pályacsúccsal teljesítette az extrém távot. Tavalyi idejéhez képest 30 órával gyorsabban haladt.

Marktredwitzben 49-en álltak rajthoz, de 22-en már feladták a versenyt. Az indulók között három női futó volt, közülük már csak Őrsi Anna van versenyben, aki tavaly és tavalyelőtt is egyedüli nőként ért célba. Jelenleg a mezőny 11. helyén áll és még 130 km-t kell megtennie.