Társoldalunk:

A vérét adta a doktornő, hogy Hawaiin teljesüljön élete álma

2017.10.16. 15:23

A Svédországban élő, három gyermeket nevelő szemészorvosnő, dr. Cser Beatrix álma valóra vált. A kiváló amatőr triatlonversenyző 11 óra alatt teljesítette a klasszikus Ironman-versenyt, amelyet minden év októberében a Hawaii-szigeteken rendeznek meg. Vér, veríték és könnyek - egy káprázatos teljesítmény, ahogyan azt Cser Beatrix belülről látta.

A verseny utáni első Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy ez volt élete legnehezebb próbatétele. Egy nappal a nagy klasszikus után is így látja ezt? 
Igen, mert én nem úgy érkeztem a Hawaii-szigetekre, hogy egész évben erre a versenyre készültem. Nagyon későn, augusztus 19-én a svédországi Kalmarban rendezett Ironman-versenyen szereztem meg a hawaii kvalifikációt,  azaz összesen nyolc hetem volt a felkészülésre egy olyan időszakban, amikor általában már pihenni szoktam.

Dr. Cser Beatrix a célban a konai világbajnokságon

Forrás: Cser Beatrix

A csúcsformát a kalmari versenyre időzítettem, egy olyan amatőr sportolónak, mint amilyen én vagyok, nehéz két hónap alatt kétszer csúcsra járatni magát. Ez volt a dolog fizikai része. De mentálisan is elég fáradtan érkeztem meg a Hawaii-szigetekre.  A felkészülés utolsó szakaszában nem mindig volt kedvem 12 fokban, zuhogó esőben öt órát kerékpározni – márpedig Svédországban ilyen körülmények közepette zajlottak az edzéseim.

Azt viszont már augusztusban leírta, hogy bármi történik, élete álmát valósítja meg azzal, hogy eljutott Hawaiira. Olyan volt ez az álom, amilyennek elképzelte?
Amikor alig több, mint 11 óra elteltével beérkeztem a célba, akkor sem hittem még el igazán, hogy ez velem megtörtént. De ez a 11 óra azért tartogatott néhány meglepő pillanatot. Hawaiin mind a három szám, vagyis az úszás, a kerékpározás és a futás is hatalmas kihívás. Az úszásnál például közös rajt van, azaz mindenki egyszerre indul el.

Az úszás során egymást sem kímélik a versenyzők

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Sean M. Haffey

A profik is, meg az amatőrök is. Mondanom sem kell, hogy óriási a konkurencia, ez az a szám, ahol tényleg mindenki mindent bevet. 

Engem például az egyik versenyzőtársam a lábamnál fogva húzott le a víz alá, mások verekednek, vagy éppen átúsznak az ellenfelek fején.  Az óceán rendkívül sós, arra is kellett vigyáznom, hogy ne nyeljek sok vizet, mert könnyen hányásba torkollott volna már az első próbatétel. 1900 métert úsztunk a nyílt víz felé, és 1900 métert vissza. A második szakasz már kellemesebb volt, addigra kissé szétrázódott a mezőny. Ami a szörfösöknek szerelem, az nekünk, triatlonozóknak maga a rémálom: elég nagy hullámok között kellett úszni, ami nem könnyítette meg a helyzetemet.

Ehhez képest a kerékpározás könnyebb vagy nehezebb volt?
Amikor 50 km megtétele után leesett a lánc a biciklimről, akkor azért nem úgy éreztem, hogy a sors kegyeltje vagyok. Ott álltam az országúton, nekiláttam a szerelésnek.  Nem volt könnyű dolgom, mert a lánc beesett a váz és az első tárcsa közé, onnan kellett kiszednem. A kezemből ömlött a vér, de sikerült megcsinálnom. Mire kész lettem, pont érkezett egy szerelőautó, de rájuk már nem volt szükségem.

Ilyen egy frissítőállomás a konai Ironman-világbajnokságon

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Tom Pennington

Az amatőr versenyzők mögött nem haladnak folyamatosan a segítők, éppen ezért voltam magamra utalva. Ami ezt a számot illeti, ebben az volt a nehéz, hogy olykor hatalmas oldalszélben kellett tekernem, az út pedig szinte soha nem vezetett sík terepen keresztül. Visszagondolva a történtekre, a kerékpározás a futáshoz képest maga volt a szanatórium.

Maraton a Hawaii-szigeteken. Jól hangzik, de milyen volt ezt átélni az októberi nyárban?
Amikor a melletted lévő lávakövön megsülne a tojás, amikor a forró aszfalt ontja magából a meleget, amikor folyamatosan locsolod és jegeled magad, hogy egyáltalán versenyben tudjál maradni, akkor sok minden átfut az agyadon.

Magyar versenyzők Hawaiin, a triatlon Ironman-világbajnokságon. Középen Cser Beatrix, valamint Vörös Szabolcs és Rónaszéki Balázs

Forrás: Cser Beatrix

A versenyt megelőző egy hétben minden délelőtt fantasztikusan szép, napos idő volt, aztán délben jöttek a felhők, beborult az ég, és egészen kellemes lett az idő. Szombaton természetesen nem így alakultak a dolgok, a reggel kitörő hawaii nyár estig tartotta magát. A legnehezebb talán az volt az egészben, hogy a cipőm és a zoknim folyamatosan vizes volt, hiszen állandóan hűtenem kellett magam. 

Most éppen a vízhólyagjaimat nézegetem, mit mondjak, csodálatosak, és nagyon fájnak. De amikor 11 óra és 2 perc elteltével az ember célba ér, akkor mindent elfelejt, hiszen tényleg az élete álma teljesül. 

Elégedett ezzel az idővel?
Nagyon szerettem volna 11 óra alá menni. Ez minden bizonnyal sikerül is, ha a kerékpározásnál nem lépnek fel a technikai problémák. A futás utolsó 10 kilométerét nagyon szerettem volna megnyomni, de ez a rendkívüli körülmények és a folyamatosan hullámzó út miatt sem sikerülhetett - kicsúsztam a 11 órából. Ennek ellenére nagyon boldog vagyok.

Cser Beatrix kerékpáron egy magyarországi versenyen

Forrás: Camera Kft

A neoprén nélküli úszásom nagyon jól sikerült, a bringában a korcsoportomban a tizenkettedik lettem. A futás megviselt, de ez a klasszikus Ironman-verseny, ide nem üdülni jönnek a résztvevők.

Talán nem most kellene megkérdeznem, de szeretne újra elindulni ezen a viadalon?
Igen, jó lenne úgy visszatérni ide, hogy csak erre az egy versenyre tudok felkészülni egész évben. Roppant kíváncsi lennék, hogy akkor milyen eredményt tudnék elérni.

Szögezzük le, hogy ön amatőrként vett részt a világbajnokságon, amely azt is feltételezi, hogy mindent a családi költségvetésből kellett kigazdálkodnia, igaz? 
Ez pontosan így van. 

Azért, hogy én itt versenyezhettem, senki sem fizet nekem semmit, ráadásul az egész családom eljött velem, mert mindenképpen azt szerettem volna, hogy a férjem és a három gyermekem is átélje mindazt, ami velem történik.

Cser Beatrix a keszthelyi Ironman-versenyen

Forrás: Sóki Tamás

Ez így persze kisebb anyagi csőd, de az ember azért álmodik, hogy aztán ezt megvalósítsa. 

Idefelé jövet 13 órát kellett várnunk Los Angelesben, a nemzetközi repülőtéren. Ott legalább a hálózsákomba bújva le tudtam feküdni, mert a repülőn ülve képtelen vagyok aludni. De soha nem úgy gondoltam erre a versenyre, hogy jaj, ez mennyibe fog kerülni nekünk.  Azzal együtt, hogy péntekig még itt vagyunk Hawaiin, de a jövő héten hétfőn már a férjem is és én is folytatjuk a jól megszokott civil életünket Svédországban.

A verseny során nagy erőt adott önnek, hogy a három kisgyermeke is ott volt a helyszínen?
Igen. Ugyanakkor szerintem ez nekik is egy olyan élmény, amelyet örök életükben emlegetni fognak. Dorka, a nagyobbik lányom már 9 éves, ő kacérkodik a versenyzés gondolatával, el is indult a gyerekeknek rendezett viadalon. Ő sokszor mondja azt, hogy szeretne Ironman-versenyző lenni.  Ha ez így lesz, akkor mindenkinek elmesélheti, hogy 9 évesen már Hawaiin kipróbálta, milyen ez a sport. 

A közösségi oldalán azt is leírta, hogy most már érti, miért pont a Hawaii-szigeteken rendezik ezt a világbajnokságot. Mire célzott ezzel a kijelentésével?
Arra, hogy az itteni speciális körülmények miatt ez mindenkinek a legnagyobb kihívás. 

Az időjárás, a tűző nap, a nagy meleg, az állandóan hullámzó, sós óceán, az erős szél, a hullámos út, a lávatengerből ömlő meleg olyan feladat elé állítja a sportolókat, amelyeket máshol nem lehet tapasztalni. Kona az Kona, ezt nem lehet semmi mással összevetni.  Szép volt, jó volt, de azért akadt a versenynek egy olyan szakasza, amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy mit keresek itt.

Hajnaltól késő estig tart a konai világbajnokság

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Tom Pennington

Ahogy már mondtam, vasárnap egész nap szakadt az eső, és nem volt több 25 foknál. Írtam az edzőmnek, hogy ez kellett volna nekem, mire nevetve válaszolt, hogy igen, de akkor hamar leázott volna a sminkem. Erre azt válaszoltam neki, hogy az csalás lenne, ha esőben és 25 fokban kellene futnom, mert azt mindenki meg tudja csinálni.

Ha visszagondol erre a napra, a versenyre, mi az, amit mindig el fog mesélni?
Az önkéntesek áldozatkész munkáját. 

Ezen a világbajnokságon 2500 önkéntes dolgozik, akik természetesen egy fillért sem kapnak. Képzelje el, hogy közöttük vannak olyanok, akik a célba érkezéskor, vagy a rajt előtt megölelnek. Ölelő önkéntesek, jó, nem? De ők ezt nem munkának fogják fel, teljesen természetes, hogy csinálják. A 70 év feletti nyugdíjasoktól a gyerekekig ilyenkor az egész sziget megmozdul. Ők is ott állnak a tűző napon kora reggeltől késő estig csak azért, hogy nekünk segítsenek, hogy mi elérjük életünk álmát. Ettől is gyönyörű ez a történet.