Vágólapra másolva!

Ez azt jelenti, hogy a 18 éves csatár csak a texasi klub hozzájárulásával szerepelhet az NHL-ben. Természetesen ehhez az is szükséges, hogy Vassal szerződést kössön az 1999-ben Stanley-kupa győztes, 2000-ben döntős együttes.

"Nem tudom, mi lesz a sorsom" - mondta a fiatal hokis. "Lehet, hogy a fejlődésem szempontjából szerencsésebb lenne, ha legalább még egy évig Svédországban maradnék."

Vas tavasszal, a svéd juniorbajnokság során hívta fel magára a dallasiak figyelmét, amikor a Malmö Redhawks színeiben a rájátszás gólkirálya lett.

Vas az NHL történetének harmadik magyar "draftolt" korongosa: 1999-ben Gröschl Tamást az Edmonton Oilers a 256., egy évvel később Szuper Leventét a Calgary Flames a 116. helyen választotta ki.

Korábban: