Vágólapra másolva!

A fenti, Washington Postban napvilágot látott információ, Jordan egyik magát megnevezni nem kívánó barátjától származik. A kosártörténelem legnagyobb alakja a közelmúltban tárgyalt a csapat illetékeseivel, s ekkor vázolta azt az elképzelését, miszerint a cseresor megerősítése érdekében inkább a kispadon kezdene. Ekként jobban megőrizné energiáját is a mérkőzések hajrájára, valamint - bejutás esetén - a playoffra.

Az elmúlt szezonban az volt a baj, hogy Jordan - terveivel ellentétben - negyven perceket volt kénytelen játszani, ezzel túlerőltette térdét, amely fel is mondta a szolgálatot, s artroszkópos műtétre volt szükség. Felgyógyulása után Jordan visszatért a csapatba, de tartalék szerepkörbe, s az utolsó nyolc meccsen már nem is játszott.

Jordan hátvéd szerepben akar játszani, ahol Bulls-játékos korában is játszott. Tavaly viszont jobbára bedobóposzton kosarazott, s itt jóval magasabb és súlyosabb kosarasokkal került szembe estéről estére, mint például az egyaránt 206 centis és 110 kilós Al Harrington (Indiana) vagy Kenyon Martin (New Jersey). Jordan csupán 198 centi és 98 kiló.

Ch. Gáll András

Ajánlat: