Vágólapra másolva!

A sztár - a vádak szerint - július 3-án hajnalban előbb feleségét anyaszült meztelenül kidobta az utcára, majd utóbb nagybátyja társaságában keresni kezdte az asszonyt, s eközben erőszakkal behatolt egy lakásba, ahol - a két sértett állítása szerint - pisztolyával fenyegetőzve követelte a két férfitól, hogy adják elő nejét, Tawanna Iversont. A sértettek értesítették a rendőrséget, s a kiérkező járőr előállította a két Iversont.

Iversonnak múlt csütörtök óta gyakorlatilag házi őrizetben kellett tartózkodnia, azaz nem hagyhatta el Philadelphia előkelő zöldövezeti negyedében, Gladwyne-ban épült, 2,4 millió dolláros (600 millió forint) házát. Amennyiben kilép az utcára, azonnal letartóztatták volna a kapu előtt tanyázó rendőrök. (Iverson azért csak kedden ment be a rendőrségre, mert ügyvédje, Richard Sprague akkor tért vissza szabadságáról.)

Az Iverson-birtok körül komikus jelenetek alakultak ki. Hatalmas tömeg éjszakázott az utcán, több rádió- és tévéállomás élőben közvetítette a történteket, gyerekek limonádét árultak a sokaságnak, Iverson támogatói pedig szócsöveken keresztül "Free A. I.!", azaz "Engedjék szabadon Allen Iversont!" szövegű rigmusokat kántáltak, jóllehet a kosarast akkor még le sem tartóztatták. A helyszínen tartózkodott Iverson édesanyja is, aki hétfőn este érkezett meg néhány Eddie Murphy és Richard Pryor-film videójával, hogy szórakoztassa fiacskáját a "nehéz órákban", ahogy fogalmazott az újságíróknak.

"Allen semmit sem követett el, hazug és csaló emberek megpróbálják befeketíteni. Az én fiam rendes ember, aranyból van a szíve, semmit sem fognak tudni rábizonyítani" - mondta a mama. Iverson 11 órát töltött az őrszobán, lefényképezték, ujjlenyomatot vettek tőle, és bizony kíméletlenül végig kellett állnia a sort annak a hivatalnoknak az íróasztala előtt, aki az óvadék összegéről döntött.

New NBA fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=29977

A vádak - amennyiben bebizonyosodnak - véget vethetnek a játékos karrierjének, sőt, legrosszabb esetben akár 54 éves börtönbüntetés is várhat a sztárra. Jogi szakértők véleménye szerint azonban aligha szabnak ki letöltendő börtönbüntetést a július 22-i tárgyaláson.

Az más kérdés, hogy az NBA mit kezd az üggyel, ugyanis az igazgatónak, David J. Sternnek számos eszköz áll rendelkezésre akkor is, ha a bíróság nem csukatja le a kosarast. Szélsőséges esetben felbonthatják szerződését, sőt, a Reebokkal épp a közelmúltban élethosszig meghosszabbított, 50 millió dolláros reklámkontraktusa is veszélybe kerülhet.

Ch. Gáll András