Vágólapra másolva!

Ha hinni lehet az elnökasszony által feltálalt statisztikai adatoknak, akkor minden idők legjobb idényét zárta a WNBA: meghaladta a 9000-et az átlagos meccsenkénti nézőszám, s a playoff mérkőzéseit is figyelembe véve valamelyest sikerült felülmúlni az eddigi rekordot, a 2,52 milliós 2001-es látogatottságot. A liga megőrizte nagy szponzorait, s tető alá hozták az fontos televíziós szerződéseket is az ABC-vel, az ESPN-nel és az Oxygennel.

Igen ám, csakhogy nem minden pompa és csillogás, a felszín alatt ellentmondások feszülnek:

1. Szeptember 15-én lejár az 1999-ben a játékosok érdekvédelmi szervezete és a liga között megkötött kollektív szerződés, amit újra kell tárgyalni. Pam Wheeler, a WNBPA (a játékosok egyfajta szakszervezete) az eddiginél nagyobb szeletet akar kihasítani a bevételi tortából, ha ez nem megy, akkor sztrájkot helyezett kilátásba. "Egy liga számára büszkeségi kérdés, hogy tisztességesen megfizesse játékosait, ám nem szabad elfelejteni: csak azt tudjuk szétosztani, amit megtermelünk. Márpedig a WNBA bevételei roppant szerények a négy bejáratott profiliga (NBA, NHL, amerikaifutball, baseball) mellett" - mondta Ackerman.

2. Szóba kerül a bővítés és egyes csapatok áthelyezése is. San Antonióban igény van a női csapat beindítására a Spurs "árnyékában", a Charlotte Stings a Hornetsszal együtt átkerül New Orleans-be, Detroitban és Salt Lake City-ben viszont alig látogatják a nézők a meccseket, gyakorlatilag mindkét helyet becsődölt a csapat. Az egyetlen megoldás a franchise áthelyezése lehet más, kecsegtetőbb piacokra.

3. A nézők között rengeteg leszbikus van, s mostanában e szubkultúra vezéralakjai egyre inkább nehezményezik, hogy a WNBA marketingje nem veszi célba ezt a fogyasztói csoportot. "Számunkra ez nem probléma" - mondja Ackerman. "Mindenkit szeretettel várunk a mérkőzéseinkre, legyen az illető bármilyen vallású, bőrszínű vagy szexuális beállítottságú."

Ackerman - a jövőt illetően - továbbra is az NBA-vel fennálló szoros kapcsolat fenntartására voksol. Ez persze érthető, hiszen nem kell hozzá különösebb képzelőerő, hogy belássuk: a WNBA voltaképpen a férfi liga leányvállalata, anélkül esélye sem lenne a fennmaradásra. "Az NBA és a WNBA tevékenysége között különösen erősen érvényesül a szinergia, semmi értelme a teljes önállósodásnak. A feladatunk továbbra is az, ami eddig volt: növelni bevételeinket és jövedelmezővé válni. Ha ez sikerül, akkor fényes jövő elé nézünk" - mondta az elnökasszony.

Ch. Gáll András