Vágólapra másolva!

Kezdjük Sprewell-lel. A 32 éves, 195 centis bedobó - akit egyszer már kizártak a ligából, mert megszorongatta Golden State-es edzője, P. J. Carlesimo torkát - az edzőtábor hétfői nyitó edzésén dagadt kézzel jelent meg, s arra panaszkodott, hogy fáj az ujja. A röntgenvizsgálat kiderítette, hogy jobb keze, a kisujj alatt törött. Sprewell csak annyit volt hajlandó közölni, hogy két héttel korábban véletlenül beütötte a kezét, s attól törött el a csont.

Michael Jordan a kispadot sem szégyellné/sport/csapat/amerika/20021001michael.htmlNew NBA-fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Ami Thomast illeti: a játékos hétfőn bántalmazta feleségét, Ambert, miközben az a pár kétéves kisfiát tartotta karjaiban. Szerencsére a kicsi nem esett a földre, ám a nő feljelentette férjét, akit még aznap letartóztattak erőszak és kiskorú veszélyeztetése címén. Később 1000 dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték a kosarast. Az asszony bejelentette, hogy elválik Thomastól, ami a történtek tükrében nem is csoda. Ambernek korábbi házasságából van már két gyermeke.

A Knicks tervezett kezdőötösének háromötöde hiányzik a táborból, ugyanis a legfényesebb sztár, Allan Houston "személyes okokra" hivatkozva kért kimaradást.

Ch. Gáll András