Vágólapra másolva!

A 22 éves válogatott játékos NHL-es debütálására így még várni kell. A kanadai gárda legközelebb magyar idő szerint szerda hajnalban lép pályára, mégpedig az 1995-ös és 2000-es bajnok New Jersey Devils otthonában.

"Fárasztó út van mögöttem. Kockázatos lett volna, ha ilyen állapotban kapok lehetőséget. Tudom, eljön az én időm is, akár már a Devils ellen" - mondta Szuper, aki hétfő hajnalban repült el Budapestről, majd Frankfurt és Montreal érintésével helyi idő szerint délután négyre ért New Yorkba, míg a találkozó 19 órakor kezdődött. Az összecsapást 4-2-re a Calgary nyerte, kapujában Jamie McLennan állt, s jól védett, 28 lövésből huszonhatot hárított, a Szigetiek hét emberelőnyös helyzetéből hatot kivédekezett a kanadai.

A Lángok összesített mérlege 4 győzelem, 3-3 vereség és döntetlen, továbbá két hosszabbításos vereség, amiért ugyancsak jár egy-egy pont. A New York Islanders megszakítás nélkül ötödször szenvedett vereséget.

A Minnesota Wild újabb szenzációs győzelme már nem is meglepetés. Jacques Lemaire edző "Vademberei" a bajnokesélyes Kings otthonából, a STAPLES Centerből hozták el a három pontot, és 20 ponttal (9 győzelem, 2-2 vereség és döntetlen) vezetik az NHL mezőnyét. Marian Gaborik, a 20 éves trencséni center az évad nagy felfedezettje, második helyen áll Mario Lemieux mögött a pontlistán. A balszélső Pascal Dupuis - ő is csupán 23 éves - adott három gólpasszt, a csapat korelnöke, a 37 éves második center, Cliff Ronning pedig egy gól és két assziszt formájában vésett fel három pontot. Ronning az elmúlt szezon végén éppen a Kingsnél játszott, de a kaliforniaiak a nyáron elcserélték egy draftjogért. A Vadaknál Dwayne Roloson védett, de Manny Fernandez, az első számú kapus nem hiányzott: helyettese 26 lövésből 24-et megfogott.

Markus Näslund és Todd Bertuzzi egy-egy góllal és két-két gólpasszal "kivégezte" a könnyebben sérült csodakapus, Patrick Roy nélkül felálló Coloradót. Az elmúlt hét legjobb játékosa, Joe Sakic - a Colorado csapatkapitánya egy asszisztot adott.

Eredmények:
New York Islanders - Calgary Flames 2-4 (0-1, 2-1, 0-2)
gól:
Hamrlik, Jasin, illetve Conroy, Drury, Johansson, Kobasev

Colorado Avalanche - Vancouver Canucks 2-4 (1-2, 0-1, 1-1)
gól:
Hejduk, Morris, illetve Bertuzzi, Klatt, Morrison, Naslund

Los Angeles Kings - Minnesota Wild 2-5 (1-1, 0-1, 1-3)
gól:
Modry, Frolov, illetve Gaborik 3, Laaksonen, Ronning

Az NHL legjobb pontszerzői:

név csapatmeccsgól gólp. p.
1.Mario LemieuxPittsburgh1172027
2.Marian GaborikMinnesota1310919
3.Martin St. LouisTampa129918
Alekszej KovaljovPittsburgh1110818
5.Alekszandr MogilnijToronto1251116
Alekszej MorozovPittsburgh117916
7.Joe SakicColorado129716