Vágólapra másolva!

Az NHL pénteki játéknapjának legmeggyőzőbb sikerét a Washington Capitals aratta, amely idegenben 4-1-re verte a Carolina Hurricanest. Mike Grier és Kip Miller már a tizedik percre kétgólos vezetéshez jutatta a fővárosiakat, s bár Francis még szépített a második harmadban, Konovalcsuk, valamint Bondra bebiztosította a győzelmet. "Jól játszottunk, s ezúttal nem volt szükség plusz motivációra sem" - jegyezte meg elégedetten a Washington szakvezetője, Bruce Cassidy.

Érdekes találkozón tartotta otthon a két pontot a Buffalo is, amely a negyvenegyedik percben még 0-2-re állt, ám fergeteges hajrával, no meg Kotalik két fontos találatával 4-2-re legyőzte a Boston Bruinst. A Szablyások idén először nyertek meg olyan meccset, amelynek az első két harmadát követően még hátrányban álltak, két gólról pedig utoljára 2001. december elsején sikerült fordítaniuk.

NHLhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=42791

Történelmi sikert élt meg a Columbus Blue Jackets is, amely rövid NHL-története során először tudta legyőzni a Vancouvert - ráadásul idegenben. Geoff Sanderson, aki a csapat első gólját ütötte, úgy véli, ez lehet a csapat eddigi legjobb éve: "Három éve ez a legjobb együttesünk, s úgy vélem, ha mindig ilyen formában játszunk, akkor sok mérkőzésen lesz még győzelmi esélyünk."

Eredmények:
Buffalo Sabres - Boston Bruins 4-2 (0-1, 0-0, 4-1)
gól:
Connolly (41:45), Kotalik 2 (48:07, 58:47), Satan (59:58), illetve Rolston (18:49), Stumpel (40:31)

Florida Panthers - New Yersey Devils 1-2 (0-0, 0-2, 1-0)
gól:
Jokinen (47:49), illetve Berglund (25:08), Gomez (31:56)

Vancouver Canucks - Columbus Blue Jackets 2-3 (0-0, 2-3, 0-0)
gól:
Bertuzzi (26:32), Näslund (33:20), illetve Sanderson (24:02), Nash (36:08), Wright (39:28)

Carolina Hurricanes - Washington Capitals 1-4 (0-2, 1-1, 0-1)
gól:
Francis (22:01), illetve Grier (0:46), Miller (9:31), Konovalcsuk (33:08), Bondra (41:55)

Minnesota Wild - Phoenix Coyotes 2-1 (0-1, 1-0, 1-0)
gól:
Zjuzsin (37:04), Ronning (48:32), illetve Johnson (8:45)