Vágólapra másolva!

Michael Jordan egy félidő alatt döntésre vitte a dolgot az Orlando Magic elleni találkozón - legalábbis ami a saját teljesítményét illeti. A Washington Wizards klasszisa összesen harminckét pontot szórt, ebből huszonnyolcat a találkozó első felében, s nemcsak csapata múlta felül az Orlandót, de Jordan is többet dobott az ellenfél legjobbjánál, a harmincegy pontig jutó Tracy McGradynél.

Persze, a győzelemhez Jordan egyedül kevés lett volna, hiszen a hajrában már nem sok vizet zavart. Sokkal inkább dicsérhető a Larry Hughes, Brendan Haywood, Kwame Brown trió, akik az utolsó negyedben levezényeltél a Varázslók 12-2-es szériáját, amivel a csapat végül 108-93-ra nyerni tudott. "Nagy embereink voltak ma a győzelmi felelősök. Amikor az ellenfél már megtalálta Jordanre az ellenszert, akkor a többiek ráleltek a részekre, s eredményesen fejezték be az akciókat. Olyan jól játszottunk, ahogy csak tudunk Jerry nélkül"- nyilatkozta Doug Collins edző, célozva arra, hogy a csapat legjobbja, Jerry Stackhouse még mindig sérült.

Matt Harpring huszonhat ponttal segített győzelemhez a Utah Jazz együttesét, amely nem mindennapi körülmények között szerezte meg sorozatban ötödik hazai sikerét. A veterán gárda a Seattle SuperSonics elleni összecsapáson a négy negyed közül hármat elveszített (a félidőben még mínusz tizenöttel állt), s csupán a harmadikat nyerte meg - igaz, azt huszonhárom ponttal. S ez elégnek bizonyult a 92-85-ös diadalhoz.

New NBA fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Amennyiben a térde bírja, pályára lép a február 9-i All-Star-mérkőzésen Vince Carter, a Toronto Raptors csillaga, aki a szavazáson - Kobe Bryant (Lakers) mögött - a második, Keleten a pedig a legtöbb szavazatot kapta. "Ha egészségesnek érzem magam, játszani fogok" - nyilatkozta a játékos. Érdekesség, hogy a gálahétvégén az újoncok csapatába hat külföldit (köztük négy európait) is beválasztottak: a kínai Jao Ming (Houston Rockets) és a brazil Nene Hilario (Denver Nuggets) mellett az öreg kontinenst a spanyol Pau Gasol (Memphis Grizzlies), a horvát Gordan Giricek (Memphis Grizzlies), az orosz Andrei Kirilenko (Utah Jazz) és a francia Tony Parker (San Antonio Spurs) képviseli.

Eredmények:
Washington Wizards - Orlando Magic 108-93 (38-22, 17-27, 19-22, 34-22)
Ld.:
M. Jordan 32, L. Hughes 22, B. Haywood 16, C. Laettner 15, illetve T. McGrady 31, M. Miller 14, P. Garrity 12

Utah Jazz - Seattle Supersonics 92-85 (16-22, 19-28, 34-11, 23-24)
Ld.:
K. Malone 34 (9 lep.), M. Harpring 26 (9 lep.), A. Kirilenko 13, illetve G. Payton 27, R. Lewis 11, B. Barry 11, D. Mason 11