Vágólapra másolva!
Hiába nevezte ki saját magát a New York Rangers élére Glen Sather elnök-igazgató, segíteni ő sem tudott a bukdácsoló hokicsapaton, amely ezúttal hosszabbításban szenvedett vereséget hazai pályán, a Colorado Avalanche ellen.

Nem lehet azt mondani, hogy nem próbált meg mindent a siker érdekében Glen Sather elnök-igazgató, amikor saját magát nevezte ki az idény hátralévő szakaszára a New York Rangers vezetőedzőjének. Sather néhány órával azután szánta el magát erre lépésre, hogy a gyenge szereplés miatt menesztette Bryan Trottier-t. A szakvezető korábban az Edmonton Oilersnél dolgozott, s a kanadai klubnál négy Stanley-kupa győzelem részese volt, ám megváltást ő sem hozott az együttesnek. A Rangers ugyan kétgólos hátrányból még felállt, sőt nyolc perccel a rendes játékidő letelte előtt Holik találatával a vezetést is átvette a Colorado Avalanche ellen, ám Tanguay előbb egyenlített, majd a hosszabbítás harmadik percében Greg de Vries megadta a csapatnak a kegyelemdöfést.

NHLhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=42791

Ismét kikapott az Ottawa, amely ezúttal Los Angelesben bukott el, s a 3-0-s vereség azt jelzi, a Szenátoroknál valami nincs egészen rendben. A Kings kapusa, Jamie Storr pályafutása tizenötödik shutoutját érte el, miután a sérült Felix Potvint tökéletesen helyettesítette. Elöl a szlovák válogatott Zigmund Palffy kétszer is betalált, míg a harmadik találatot az a Smolinski jegyezte, akinek ez volt a kétszázadik gólja.

Eredmények:
New York Islanders - Montreal Canadiens 3-1 (0-1, 0-0, 3-0)
gól:
Kvasha (43:39), Peca (44:44), Parrish (59:00), illetve Sundström (5:55)

Tampa Bay Lightning - Carolina Hurricanes 3-1 (0-0, 2-1, 1-0)
gól:
St. Louis 3 (23:23, 33:00, 58:20), illetve Heerema (35:17)

Washington Capitals - Pittsburgh Penguins 2-1 (0-1, 1-0, 1-0)
gól:
Goncsar (21:21), K. Miller (51:31), illetve Rozsival (12:38)

Columbus Blue Jackets - Nashville Predators 2-1 (0-0, 1-1, 1-0)
gól:
Wright (22:36), Knutsen (43:19), illetve Johansson (33:54)

Detroit Red Wings - Florida Panthers 2-2 (1-1, 1-0, 0-1, 0-0) - hosszabbítás után
gól:
Dacjuk (13:38), McCarty (29:39), illetve Lilja (19:12), V. Kozlov (47:30)

New Jersey Devils - Philadelphia Flyers 5-1 (3-0, 0-0, 2-1)
gól:
Niedermayer (4:54), Rupp (6:50), Danejko (16:21), Pandolfo (40:10), Gomez (48:31), illetve Chouinard (58:02)

Atlanta Hawks - Toronto Maple Leafs 2-5 (1-1, 0-1, 1-3)
gól:
Smehlik (12:33), S. Kozlov (47:04), illetve Domi (10:39), Corson (23:11), Antropov (45:35), McCauley (49:20), Sundin (56:32)

Boston Bruins - Chicago Blackhawks 1-3 (0-1, 1-1, 0-1)
gól:
Knuble (35:45), illetve Fleury 2 (8:15, 46:57), Arnason (27:20)

New York Rangers - Colorado Avalanche 3-4 (0-1, 1-1, 2-1, 0-1) - hosszabbítás után
gól: Barnaby (39:53), Nedved (51:58), Holik (52:26), illetve Forsberg (5:30), Tanguay 2 (28:58, 55:42), de Vries (62:29)

St. Louis Blues - Buffalo Sabres 2-1 (0-0, 0-1, 1-0, 1-0) - hosszabbítás után
gól: Drake (47:16), Tkacsuk (63:26), illetve Dumont (33:53)

Vancouver Canucks - Edmonton Oilers 3-3 (2-0, 1-2, 0-1, 0-0) - hosszabbítás után
gól: Linden (14:36), Sedin (19:43), Bertuzzi (34:12), illetve Brewer (21:09), Ferguson (22:35), Chimera (45:40)

Los Angeles Kings - Ottawa Senators 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)
gól:
Smolinski (23:09), Palffy 2 (52:23, 54:58)

San Jose Sharks - Anaheim Mighty Ducks 3-4 (2-3, 0-1, 1-0)
gól:
Marleau (7:46), Nolan 2 (18:52, 42:57), illetve Oates (1:01), Krog (8:53), Sykora (17:03), Rucchin (22:27)