Vágólapra másolva!
A címvédő Los Angeles Lakers 114-109-re verte a New York Knicks együttesét az NBA legutóbbi játéknapján, így a playoffért hajtó Jackson-csapat hosszú idő után ismét pozitív mérleggel rendelkezik (24 győzelem, 23 vereség). A hosszú alapszakasz-hajrát nyitó kaliforniaiak újabb sikeréért ezúttal a 46 pontig jutó Kobe Bryant tette a legtöbbet, míg Shaquille O'Neal 33 pontja mellett hét gólpasszával hívta fel magára a figyelmet.

Nem mindennapi mérkőzést láthatott a Madison Square Garden közönsége, a Los Angeles Lakers New York-i vendégjátéka alkalmából. A 114 Lakers-pontból 79-et szerző Bryant-O'Neal kettős gyakorlatilag két negyed alatt eldöntötte a meccset, a harmadik játékrészben pedig teljesen padlóra küldte az idei szezonban meglehetősen harmatosan szereplő Knicks együttesét.

Az utolsó negyedben aztán nagyon meghajtották a hazaiak (25 pontot vertek ekkor a Lakersre), azonban ez csak arra volt elegendő, hogy elfogadható méretűre csökkentsék vereségüket.

Újabb győzelmével a Lakers karnyújtásnyira megközelítette az utolsó nyugati playoff-pozíciót bitorló Houstont, és kétségünk sem lehet afelől, hogy az ötös nyerő szériában lévő kaliforniak - ha így folytatják - ott lesznek a rájátszásban.

New NBA fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

A nap másik két összecsapásán egy hazai-, illetve egy vendégsiker született. Az utolsó negyed előtt még hátrányban lévő Milwaukee jó hajrájának köszönhetően verte a vendég Seattlet, míg a San Antonio ellentmondást nem tűrően intézte el a Denvert

Eredmények:
New York Knicks - Los Angeles Lakers 109-114 (19-24, 26-36, 22-37, 42-17)
Legjobb dobók:
Sprewell 24, Eisley 16, Ward 15 (11 assziszt), illetve Bryant 46 (4/4 tripla), S. O'Neal 33, Fox 9

Milwukee Bucks - Seattle Supersonics 97-91 (23-25, 25-20, 19-23, 30-23)
Ld.:
Allen 27, T. Thomas 19, Redd 15, ill. Payton 27, Lewis 18, Barry 13

Denver Nuggets - San Antonio Spurs 74-83 (12-20, 20-20, 19-28, 23-15)
Ld.:
Howard 23 (11 lepattanó), Hilario 14, ill. Duncan 25, Parker 23, M. Rose 13 (10 lepattanó)