Vágólapra másolva!
Szoros mérkőzésen hatpontos győzelmet aratott a Dallas Mavericks együttese a Miami Heat ellen, igaz, öt nap alatt negyedik találkozóját vívta a texasi csapat. Chicagóban nyolc nyeretlen összecsapást követően örülhetett a Bulls, a Portland 101-96-tal küldte haza a Seattle-t, míg a Boston Los Angelesben múlta felül a Clipperst.

Nehéz mérkőzésen van túl a Portland Trailblazers kosárlabdacsapata, amely szombat este mindössze öt ponttal, 101-96-ra verte hazai pályán a Seattle Supersonics együttesét. Rasheed Wallace huszonhét pontig és nyolc lepattanóig, Dale Davis tizenhét pontig, illetve tizennégy lepattanóig jutott, s a csapat megtörte ezzel a két mérkőzés óta tartó vereségsorozatát. "Egyszerűen szükségünk volt a győzelemre, hogy visszaszerezzük a ritmusunkat" - magyarázta Maurice Cheeks, a Blazers szakvezetője.

Nyert a Dallas, igaz cseppet sem meggyőző játékkal. A 98-92-es diadalt ugyanis a Miami Heat ellen aratta a texasi csapat, s úgy tűnik, a gyengécske floridai gárda ellen jött ki a fáradtság, ami az öt nap alatti negyedik mérkőzésen már "kijárt" Nowitzkiéknak. A német erőcsatár huszonöt ponttal, tizenkét lepattanóval, s karriercsúcsot jelentő nyolc assziszttal segítette együttesét. "Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, öt nap alatt ez volt a negyedik összecsapásunk, s kicsit tunyán mozogtunk. Szerencsére a negyedik negyedet fizikálisan jobban bírtuk, s agresszív védekezésünkkel hoztuk a mérkőzést" - nyilatkozta a tizenkilenc találatig jutó Steve Nash.

Egy győzelemre a rájátszástól a Lakers/sport/amerika/20030216egygyozelemre.htmlNew NBA fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Nyolc vereség után végre ismét nyert a Chicago Bulls, amely a Denver ellen aratott 88-69-es diadalt. A találkozó érdekessége, hogy az NBA két, idegenben legrosszabbul szereplő csapata csapott össze a United Centerben: a 3-23-as mérleggel rendelkező Nuggets azonban még mindig jobb, mint a Chicagót elhagyva teljesen impotenssé váló Bulls (2-27).

A találkozó első három negyedében soha sem vezetett hét pontnál jobban a Boston Celtics, mégis a végén 92-84-re legyőzte a Los Angeles Clippers együttesét - ráadásul Kaliforniában. A siker két biztosítéka Paul Pierce (35 pont) és Antoine Walker (26) volt, ők ketten 61 pontig jutottak. Érdekesség, hogy a szezon során eddig hatszor fordult elő, hogy a két klasszis egy találkozón együttesen hatvan pont fölé jusson - s ilyenkor a Kelták mindig nyertek.

Eredmények:
Chicago Bulls - Denver Nuggets 88-69 (18-18, 18-19, 26-15, 26-17)
Ld.:
J. Rose 27 (10 lep.), T. Chandler 19 (22 lep.), L. Baxter 13, illetve J. Howard 18 (13 lep.), V. Yarbrough 11

Dallas Mavericks - Miami Heat 98-92 (26-24, 16-25, 24-19, 32-24)
Ld.:
D. Nowitzki 25 (12 lep., 8 assz.), S. Nash 19, M. Finley 17, N. van Exel 17, illetve T. Best 21, C. Butler 14,... V. Stepania 8 (14 lep.),... B. Grant 4 (11 lep.)

Portland Trailblazers - Seattle Supersonics 101-96 (31-25, 23-31, 24-16, 23-24)
Ld.:
R. Wallace 27, D. Anderson 20, D. Davis 17 (14 lep.), B. Wells 12, illetve P. Drobnjak 23, G. Payton 19, D. Mason 14,... B. Barry 6 (8 lep., 13 assz.)

Los Angeles Clippers - Boston Celtics 84-92 (21-23, 19-21, 25-22, 19-26)
Ld.:
E. Brand 26 (12 lep.), C. Maggette 20,... A. Miller 6 (10 assz.), illetve P. Pierce 35, A. Walker 26