Vágólapra másolva!
Ideális napot zárt a Milwaukee Bucks kosárlabdacsapata, amely mondhatni, két legyet ütött egy csapásra. Az NBA szerdai játéknapján a gárda legyőzte a Houston Rockets együttesét, s miután a Washington Wizards nem bírt hazai pályán a Sacramentóval, a Bucks komoly előnyre tett szert a Varázslókkal szemben a rájátszásba kerülésért vívott harcban. Nyugaton a szabadnapos Phoenix lélegezhetett fel, miután az üldözők közül a már említett Houston mellett a Seattle is kikapott.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Három negyeden keresztül playoff-formában játszott a Sacramento Kings kosárlabdacsapata, amely 105-99-re verte a Washington Wizardsot, kellemetlen helyzetet teremtve ezzel a Michael Jordan vezette együttesnek. A Királyok legjobbja Chris Webber volt, aki 28 pontja mellett leszedett kilenc lepattanót, s kiosztott hat asszisztot is. "Fáradtak voltunk, hiszen öt nap alatt negyedik meccsünket játszottuk. De tanulságos volt a találkozó, hiszen agresszív ellenfelünkkel szemben sikeresen fel tudtuk venni a versenyt" - nyilatkozta Rick Adelman edző. A Wizardsban Jerry Stackhouse 27, Jordan 17 pontig jutott, ám sorozatban elszenvedett harmadik vereségével a gárda tartósan 50 százalék alá esett, s három győzelemre van a rájátszást jelentő nyolcadik helytől.

Abban a pozícióban jelenleg a Milwaukee Bucks áll, amely kihasználva a vetélytárs bukását, 106-99-re verte a Houston Rockets csapatát. Igaz, a Bucks (37-39) két mérkőzéssel többet játszott, mint a Washington (34-40). "Nem aggódom a Wizards miatt, nekünk nyernünk kell, s akkor nem lesz baj" - nyilatkozta Sam Cassell, aki húsz ponttal a Milwaukee legeredményesebbjének bizonyult.

New NBA fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Nyugaton a helyzet változatlan: a Phoenix tartja nyolcadik helyét, míg az őt üldözők közül sem a már említett Houston, sem a Minneapolisban 91-86-os vereséget szenvedő Seattle Supersonic nem tudott közelebb lopózni a Sunshoz.

Eredmények:
Boston Celtics - Miami Heat 90-62 (27-18, 19-10, 27-16, 17-18)
Ld.:
P. Pierce 28, A. Walker 11, illetve C. Butler 18, V. Stephania 10 (11 lep.)

Cleveland Cavaliers - Indiana Pacers 82-103 (18-25, 26-29, 19-30, 19-19)
Ld.:
R. Davis 27, C. Boozer 15, illetve A. Harrinton 24 (11 lep.), J. Bender 21, R. Artest 15

Philadelphia 76ers - Chicago Bulls 108-101 (35-24, 14-29, 29-15, 30-33)
Ld.:
A: Iverson 24 (12 assz.), K. van Horn 20, K. Thomas 16 (14 lep.), illetve J. Williams 23, E. Curry 19, D. Marshall 18 (11 lep.)

Detroit Pistons - Toronto Raptors 78-89 (19-24, 17-27, 20-23, 22-15)
Ld.:
R. Hamilton 16, C. Billups 16, B. Wallace 13 (17 lep.), illetve V. Carter 18, M. Bradley 16, V. Lenard 16,... J. Williams 11 (16 lep.)

Milwaukee Bucks - Houston Rockets 106-99 (20-30, 32-22, 24-21, 30-26)
Ld.:
S. Cassell 20, G. Payton 18 (10 assz.), T. Kukoc 18, illetve J. Posey 20, S. Fancis 17, J. Ming 15

Minnesota Timberwolves - Seattle Supersonics 91-86 (31-27, 18-20, 23-20, 19-19)
Ld.:
T. Hudson 31, K. Garnett 20, illetve R. Allen 19, P. Drobnjak 16

Washington Wizards - Sacramento Kings 99-105 (29-34, 15-23, 26-27, 29-21)
Ld.:
J. Stackhouse 27, M. Jordan 17, illetve C. Webber 28, M. Bibby 17, P. Stojakovic 16

Memphis Grizzlies - San Antonio Spurs 87-105 (25-29, 15-20, 27-34, 20-22)
Ld.:
L. Wright 24, W. Person 14, M. Batiste 14, illetve T. Duncan 33 (19 lep.), M. Rose 18, T. Parker 16,... D. Robinson 3 (10 lep.)

New Orleans Hornets - New Jersey Nets 106-97 (19-22, 30-19, 30-20, 27-36)
Ld.:
J. Mashburn 24, B. Davis 19, G. Lynch 19, J. Magloire 17 (16 lep.), illetve R. Jefferson 24, K.Kittles 19, J. Kidd 17 (13 lep.)

Denver Nuggets - New York Knicks 75-83 (22-20, 18-23, 22-13, 13-27)
Ld.:
J. Howard 20, M. Camby 15, R. White 14, illetve A. Houston 27, L. Sprewell 16, K. Thomas 13