Vágólapra másolva!
Kialakult a 2002-2003-as szezon fináléja az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, miután a New Jersey Nets után a San Antonio Spurs is biztosította helyét a nagydöntőben. Gregg Popovich mester csapata a nyugati főcsoport-döntő hatodik mérkőzésén 90-78-ra verte a Dallast, így 4-2-es összesítéssel jutott tovább.

A Dirk Nowitzkit továbbra is nélkülöző Dallas győzelmi kényszer alatt lépett parkettre hazai pályán, hiszen a Mavs csak egy esetleges sikerrel tudta volna kikényszeríteni a mindent eldöntő hetedik mérkőzést.

Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik fél sem tudott jelentősebb előnyt kicsikarni. A Van Exel vezette hazaiak aztán a második tizenkét percben alaposan megpörgették a meccset, így sikerült szert tenniük egy sovány hatpontos fórra a nagyszünetig.

A harmadik negyedben tovább növelte előnyét a Mavericks, így megnyugtatónak tűnő, 69-56-os vezetéssel kezdhették az utolsó játékrészt a hazaiak, míg szurkolóik lélekben már elkezdtek készülni a mindent eldöntő ki-ki meccsre. Ekkor azonban történt valami, ami alapjaiban rengette meg a békésen csordogáló mérkőzést: beállt Steve Kerr.

A veterán Spurs-hátvéd pályára lépésének tényétől még nem estek kétségbe a Mavs-szimpatizánsok, azonban a többnyire a kispadot koptató, egykoron Chicagóban Michael Jordan csapattársaként is pattogtató játékos egy 23-0-s vendégroham élére állt, így 71-58-at követően pár perc elteltével már 71-81 állt az eredményjelzőn.

Az elképesztő fordulatból Kerr három triplával vette ki a részét (ezt három kísérletből érte el), majd később még egy hármast bevarázsolt, és ezzel megadta a kegyelemdöfést az újítani már nem tudó Dallasnak.

A hosszú ideje statisztaszerepre kárhoztatott veterán tehát gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést, 13 játékperce alatt 12 pontot (4/4 hármas), három asszisztott és két lepattanót szerzett.

Az utolsó negyedben mindössze 9 pontra volt képes a hazai csapat, ez pedig kevésnek bizonyult a nagyszerűen hajrázó Spurssel szemben.

Nyugati-főcsoport, döntő, 6. mérkőzés:
Dallas Mavericks - San Antonio Spurs 78-90 (22-22, 24-18, 23-16, 9-34)
Ld.: Van Exel 19, Williams 17, Finley 13, ill. Jackson 24, Duncan 18 (11 lepattanó), Rose 12 (11 lepattanó), Kerr 12 (4/4 tripla)