Társoldalunk:

Bencze nem kelt el az NBA-drafton

James király elfoglalta trónját az NBA-drafton, legalábbis így értékeli a helyi idő szerint csütörtök este lezajlott ceremóniát az amerikai sajtó. LeBron James a várakozásoknak megfelelően a Cleveland Cavaliershez került, a magyar Bencze Zoltán viszont nem kellett egyelőre senkinek.

Egyszerűen csak James királynak titulálja az amerikai sajtó LeBron Jamest, a 2003-as NBA-draft első számú kosárlabdázóját, akiben (kimondva-kimondatlanul is) az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság új Jordanját látja a szakma. Az NBA első embere, David Stern a várakozásoknak megfelelően bejelentette, a 2003-as drafton elsőként szóhoz jutó Cleveland Cavaliers LeBron Jamest választja. A kosaras július 8-án, a Cleveland orlandói nyári táborában ölt először "lovagi mezt".

"Jelen pillanatban az ország egyik legismertebb kosarasa vagyok, noha még egy percet sem játszottam az NBA-ben. Tudom, megkülönböztetett figyelem övez, s nekem ezentúl kemény játékkal kell segítenem csatatársaimat mérkőzésről mérkőzésre" - nyilatkozta James, aki máris magáénak tudhat egy 90 millió dolláros Nike-szerződést, egy garantált, hároméves kontraktust, amely 10,8 millió dollárt biztosít számára.

"Kellemes fiatalember, aki a kosárlabda egyik legnagyobb ígérete. De mindezt csak a hagyományokra alapozhatom, hiszen még nem játszott hivatalos mérkőzést" - jelentette ki Stern.

Az elmúlt három év során másodszor fordult elő, hogy a draft első választottja nem az egyetemi bajnokságból, hanem a középiskolából érkezett: 2001-ben a Washington Wizards ugyanígy igazolta le Kwame Brownt. A draft során további fiatalok is elkeltek, így Darko Milicic a Detroit Pistons, Carmelo Anthony a Denver Nuggets, Chris Bosh a Toronto Raptors, Travis Outlaw a Portland Trail Blazers, Ndudi Ebi a Minnesota Timberwolves és Kendrick Perkins a Memphis Grizzlies csapatához került.

Az elmúlt 15 év draftelsői

év

játékos

2003

LeBron James

2002

Jao Ming

2001

Kwame Brown

2000

Kenyon Martin

1999

Elton Brand

1998

M. Olowokandi

1997

Tim Duncan

1996

Allen Iverson

1995

Joe Smith

1994

Glenn Robinson

1993

Chris Webber

1992

Shaquille O'Neal

1991

Larry Johnson

1990

Derrick Coleman

1989

Pervis Ellison

A várakozásokkal ellentétben (illetve azoknak megfelelően) nem kelt el Bencze Zoltán, akit korábban a Toronto Raptors és a New York Knicks is megfigyelt, ám végül előbbi Remon Van de Hare, illetve Chris Bosh, utóbbi Slavko Vranes és Mike Sweetney mellett döntött. (A Knicks egyébként a Denver jóvoltából hozzájutott a Spanyolországban játszó, lengyel Maciej Lampe játékjogához is.)

Olvasóink jól érezték, hogy egyelőre nem kel el a magyar center, a háromezer szavazó 41 százaléka úgy vélte, Benczének nincs esélye a tengerentúli játékosbörzén. 23 százalék úgy gondolja, jövőre már nagyobb lehet a tét az Albacomp kosarasa számára, míg az optimistább (vagy humorosabb) olvasók reménykedtek a nagy sikerben: 23 százalék Shaquille O'Neal Los Angeles-i párját, 13 százalék pedig a Spurs Robinson-pótló ikertornyát látta benne.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK