Vágólapra másolva!
A Detroit Red Wings kisebb meglepetésre kikapott a Montreal Canadiens otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján. Talán a mérkőzésnél is érdekesebb hír, hogy a Vörös Szárnyak nagyszerű kapusa, Curtis Joseph lekerült a gárda tartalékcsapatába.

A vendégek hálóját a cseh Dominik Hasek őrizte, aki a második harmadban kapta mind a két gólt. Az egy év szünet után visszatért légiós miatt "kegyvesztetté" vált Curtis Joseph viszont lekerült a Detroit tartalékcsapatába, az AHL-ben (itt szerepel Szuper Levente is) érdekelt Grand Rapids Griffinsbe. Az olimpiai bajnok kanadai kiválóság minden idők legjobban fizetett AHL-es hokisa lett, hiszen két idény alatt 16 millió dollárt kasszíroz.

"Tudomásul kell vennem, hogy most Hasek a kedvezményezett. Nem akarom a kispadot koptatni, ezért elfogadtam, hogy a tartalékokhoz irányítsanak, itt legalább állandóan védhetek, és bebizonyítom, hogy nem lehet leírni" - mondta Joseph.

Az NHL-ben mind a négy találkozón hazai siker született. A New York Rangers megszerezte első győzelmét, viszont az egyik legjobbja, a gólt is szerző Eric Lindros vállsérülést szenvedett.

Eredmények:
New York Islanders - Toronto Maple Leafs 5-2
New York Rangers - Florida Panthers 3-1
Montreal Canadiens - Detroit Red Wings 2-1
Vancouver Canucks - Buffalo Sabres 6-1