Vágólapra másolva!
Harmadik mérkőzését is megnyerte a még százszázalékos Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely hazatérve a Staples Centerbe 87-72-re verte a Golden State Warriorst. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a 21 pontos Kobe Bryant volt.

Egyetlenegy mérkőzésre kerül sor az NBA vasárnapi fordulójában, ám a Los Angeles Lakers hazai összecsapása Kobe Bryant remeklése miatt emlékezetes marad a hazai szurkolók számára. A nemi erőszakkal vádolt sztár gyakorlatilag kihagyta az előszezont, a szakemberek azt jósolták, ekkora erőnléti lemaradással, (nem beszélve Kobe állítólagos súlyvesztéséről) nehéz lesz felvennie a ritmust.

Bryant rácáfolt a kétkedőkre, s a Golden State Warriors ellen 21 pontot szórva, legeredményesebb játékosaként vezette 87-72-es diadalra a Lakerst. A kaliforniai gárda ezzel háromból hármat nyert, s egyike a liga még százszázalékos együtteseinek.

"A Staples Centerben játszani mindig kellemes érzéssel tölt el. Szerencsére a térdemmel sem bajlódom már, előző este próbálgattam, milyen irányú mozgásokat tudok végezni fájdalom nélkül, de minden jól ment" - nyilatkozta Bryant, aki feleségével, Vanessával kéz a kézben távozott a találkozót követően.

Ami még feltűnő: tökéletesen erősített a Lakers, hiszen amíg tavaly a mérkőzések java részében a Bryant, Shaquille O'Neal kettősnek kellett a pontok döntő részét megtermelnie, addig az idei három találkozó mindegyikén dupla számjegyű pontot ért el a kezdőötös minden tagja. Ezúttal a 21 pontos Bryant mellett O'Neal 17-et, Karl Malone 16-ot, Devean George 12-t, Gary Payton pedig 10-et szórt.

A Lakers egyébként utóbbi nyolc, hazai pályán lejátszott Warriors elleni mérkőzéséből nyolcat megnyert, a mostani sikert olyan sztárok is megtekintették, mint Serena és Venus Williams, Jennifer Capriati vagy Kim Clijsters.

eredmény:
Los Angeles Lakers - Golden State Warriors 87-72 (24-19, 19-13, 25-23, 19-17)
legjobb dobók:
K. Bryant 21, S. O'Neal 17 (14 lep.), K. Malone 16, D. George 12, G. Payton 10 (11 assz.), illetve C. Robinson 19, C. Cheaney 17, E. Dampier 14 (23 lep.), M. Dunleavy 10).