Vágólapra másolva!
Továbbra is sérüléshullám sújtja néhány kosárlabdacsapat extraklasszisát, főleg olyan játékosokat, akik meghatározó emberként az átlagnál is többet vállalnak magukra. Így a Philadelphia mér mérkőzések óta Allen Iverson nélkül kénytelen szerepelni, ezúttal a Utah otthonában kapott ki. Tracy McGrady csípője sem bírta, nélküle az Orlando súlyos vereséget szenvedett otthon a Knickstől.

Allen Iverson nélkül képtelen a jó szereplésre a Philadephia 76ers, amely az NBA hétfő játéknapján a Utah Jazz otthonában szenvedett 106-97-es vereséget. Salt Lake City kosárlabdacsapatának ezúttal sokkal jobban ment a játék, mint vasárnap, amikor 23 labdaeladás mellett 31 mezőnykísérletből mindössze 17 talált utat a Sacramento gyűrűjébe - nem véletlen, hogy Kirilenkóék 98-89-re kikaptak.

Most sokkal jobban ment a játék, három negyeden keresztül 60 százalék felett volt a dobóteljesítmény, s mindössze 12 labdaeladást regisztrált a statisztika. A hazaiak legeredményesebb játékosa az egykori Sixer-játékos, Matt Harpring lett 19 ponttal, ugyanennyit szerzett csapattársa, Carlos Arroyo is.

Utoljára 1996. november 7-10-e között fordult elő, hogy a New York Knicks, elhagyva a Madison Square Garden hazai pályáját, idegenben zsinórban három meccset nyerjen. Ezt most hét év után sikerült megismételni, a Knicks ugyanis Orlandóban diadalmaskodott 114-86-ra.

"A legjobban a védelmünk működött" -büszkélkedett Don Chaney edző. Az Orlando mindössze 33,7-es dobószázalékot ért el, igaz, legjobbja, Tracy McGrady korán kivált sérülés miatt. A dobógép még ugyan megpróbálkozott a bemelegítéssel, ám a találkozón mindössze 11 percet töltött a pályán. Amint elmondta, néhány hete csípősérülést szenvedett, most ez akadályozta a játékban. Érdekesség, hogy amióta három éve McGrady a Magic játékosa, még soha sem fordult elő, hogy ne szerezzen pontot.

eredmények:
Indiana Pacers - Memphis Grizzlies 94-86 (28-29, 25-24, 22-15, 19-18)
ld.:
J. O'Neal 20 (13 lep.), R. Artest 18, illetve P. Gasol 20, B. Wells 16

Orlando Magic - New York Knicks 86-114 (20-34, 24-26, 20-32, 22-22)
ld.:
G. Giricek 21, J. Howard 18, illetve K. van Horn 19 (10 lep.), F. Williams 18, A. Houston 18

Detroit Pistons - New Orleans Hornets 108-99 (31-21, 21-27, 31-23, 25-28)
ld.:
C. Billups 31, B. Wallace 16 (18 lep.), illetve D. Wesley 22, B. Davis 19

New Jersey Nets - Portland TrailBlazers 87-91 (24-22, 26-20, 22-28, 15-21)
ld.:
R. Jefferson 24, K. Martin 19, illetve R. Wallace 16, Z. Randolph 14 (13 lep.)

Chicago Bulls - Miami Heat 83-90 (22-17, 23-16, 17-30, 21-27)
ld.:
K. Hinrich 16, J. Williams 14 (16 lep.), A. Davis 14 (13 lep.), illetve L. Odom 25 (13 lep.), B. Grant 18 (12 lep.)

Houston Rockets - Seattle Supersonics 86-87 (24-19, 22-23, 17-18, 23-27)
ld.:
J. Ming 15, C. Mobley 14, illetve R. Allen 28, R. Lewis 13

Utah Jazz - Philadelphia 76ers 106-97 (24-19, 32-25, 25-27, 25-26)
ld.:
M. Harpring 19, C. Arroyo 19, R. Bell 16, illetve G. Robinson 25, E. Snow 22 (10 assz.)

Golden State Warriors - Boston Celtics 91-100 (29-30, 22-28, 16-25, 24-17)
ld.:
J. Richardson 17, E. Dampier 12, illetve P. Pierce 21, W. McCarty 16

Los Angeles Clippers - Phoenix Suns 105-113 (27-29, 24-29, 27-32, 27-33)
ld.:
C. Maggette 26, Q. Richardson 24 (12 lep.), E. Brand 24 (11 lep.), illetve S. Marbury 40, A. Hardaway 18, S. Marion 17.