Vágólapra másolva!

Zsinórban hetedszer nyert otthon a T'Wolves

Mindössze két mérkőzést rendeztek csütörtökön az NBA-ben: a Minnesota Timberwolves egymás után hetedik hazai sikerét érte el, ezúttal a Portland TrailBlazerst verte 96-75-re. A másik meccsen a New York Knicks hazai pályán kapott alapos verést a Houston Rocketstől.

Sorozatban hetedik hazai győzelmét aratta a Minnesota Timberwolves, amely Kevin Garnett 26, Latrell Sprewell 25 és Sam Cassell 10 pontjának köszönhetően 96-75-re verte az idegenben 1-13-as mérleggel "büszkélkedő" Portland TrailBlazerst. Ahogy az amerikai lapok fogalmaztak, mire a vendégek felébredtek, már el is veszítették a meccset. A Farkasok ugyanis egy 15-2-es sorozattal indítottak, Sprewell az első negyedben ellenállhatatlan volt, a Blazerstől csupán a 19 találatig jutó Zach Randolph tudta tartani a lépést.

A nap másik mérkőzésén a New York Knicks a Houston Rockets együttesét fogadta, s a találkozónak két érdekessége is akadt. Az egyik, hogy bemutatkozott hazai pályán az újonnan szerződtetett Stephon Marbury, a másik oldalon pedig az a Jeff Van Gundy dirigálta a Rakétásokat, aki korábban megfordult a Knicks kispadján is. Nos, mindketten nem örülhettek, a "szerencse" ezúttal Van Gundy mellé állt, mivel a Houston 111-79-re nyert. "Szörnyű, úgy játszottunk mindegyik kosár alatt, mintha idegenek lettünk volna" - dühöngött Don Chaney, a New York szakvezetője.

Nem hagyja el a Utah Jazz csapatát Jerry Sloan edző, aki komoly tragédiát él meg: feleségénél immáron másodszor diagnosztizáltak tumort az orvosok. Bobbye néhány éve már leküzdötte a gyilkos kórt, amely a melleit támadta meg, most hasnyálmirigy-rákkal kezelik. A szakvezető azt tervezi, hogy néhány mérkőzés kihagy, de nem mond le posztjáról. Jerry Sloan 1988 óta áll a Utah Jazz élén.

Eredmények:
New York Knicks - Houston Rockets 79-111 (14-31, 23-23, 23-32, 19-25)
ld.:
K. van Horn 17 (11 lep.), M. Norris 17, S. Anderson 11, illetve S. Francis 27, J. Jackson 21, Y. Ming 15, M. Taylor 15

Minnesota Timberwolves - Portland TrailBlazers 96-75 (27-15, 28-18, 20-25, 21-17)
ld.:
K. Garnett 26 (14 lep.), L. Sprewell 25, S. Cassell 10 (11 assz.), illetve Z. Randolph 19, J. McInnis 15, Q. Woods 10