Vágólapra másolva!
Bár legjobbja, Vince Carter hét perc után megsérült, mégis győzött a Toronto Raptors kosárlabdacsapata az NBA-csütörtöki játéknapján. A kanadai gárda a New Orleans Hornets otthonában hosszabbítás után nyert 78-74-re. Nem tud hibázni a Milwaukee Bucks sem, a veterán Toni Kukoc vezette csapat zsinórban tizedik hazai diadalát aratva ezúttal a New Jersey Nets ellen diadalmaskodott.

Mindössze hét percet játszott Vince Carter a Toronto Raptors New Orleans-i fellépésén, a center ugyanis lábsérülése miatt már az első negyedben kivált, s nem is tudott visszatérni a pályára. Ekkor 15-9-re vezetett a Raptors, s bár az első két negyedet megnyerve 45-35-re vezetett félidőben, végül a Hornets a rendes játékidő végére 70-70-re egyenlített.

A ráadásban aztán erősített a kanadai vendégcsapat, Jalen Rose és Alvin Williams remekelt, így a meccset a Raps 78-74-re megnyerte. Rose 20, Donyell Marshall 16 ponttal zárt, de a ráadásban oly' fontos büntetőket értékesítő Williams szintén 16 találatig jutott.

Toni Kukoc és a Milwaukee Bucks megállíthatatlan, az együttes zsinórban tizedik hazai meccsét nyerte meg, ezúttal a New Jersey Nets futott bele egy szűkra szabott, 76-73-as vereségbe. Kukoc 17 ponttal csapata legeredményesbbjeként zárt, a veterán horvát sztár utolsó negyedben tíz pontot ért el.

A Netshez kapcsolódó hír, hogy lehet, tulajdonost és helyszínt vált a kosárlabdacsapat, amelynek tulajdonosai, Lewis Katz és Ray Chambers gyakorlatilag zöld utat kaptak az eladáshoz. A tervek szerint a csapat East Rutherfordból Brooklynba költözne, s a Continental Airlines Arena helyett egy új, 19 ezer férőhelyes csarnokban találna otthonra. A tervek szerint az építkezés már idén megkezdődik, s a létesítmény a 2006-2007-es NBA-szezonban fogadhatja is új "gazdáját".

eredmények:
New Orleans Hornets - Toronto Raptors 74-78 (16-17, 19-28, 19-10, 16-15, 4-8) - hosszabbítás után
ld.:
G. Lynch 12, P. Brown 11 (10 lep.), J. Magloire 10 (10 lep.), illetve J. Rose 20, D. Marshall 16 (12 lep.), A. Williams 16

Milwaukee Bucks - New Jersey Nets 86-83 (19-14, 13-23, 26-21, 28-25)
ld.:
T. Kukoc 17, M. Redd 15, E. Strickland 11, illetve K. Martin 24 (10 lep.), A. Williams 13

Memphis Grizzlies - Chicago Bulls 108-93 (29-24, 27-18, 23-26, 29-25)
ld.:
J. Posey 23, Jason Williams 20, M. Miller 12, B. Wells 12, illetve Jerome Williams 13, J. Crawford 13

Utah Jazz - Miami Heat 97-85 (22-24, 22-16, 20-24, 33-21)
ld.:
A. Kirilenko 26 (12 lep.), R. Lopez 13, illetve E. Jones 18, L. Odom 14, B. Grant 13 (11 lep.),

Portland TrailBlazers - Phoenix Suns 96-105 (24-35, 23-21, 23-26, 26-23)
ld.:
Z. Randolph 21 (12 lep.), R. Patterson 21, D. Anderson 14, illetve A. Stoudemire 22 (10 lep.), S. Marion 21, J. Johnson 20

Golden State Warriors - Cleveland Cavaliers 119-102 (31-29, 29-26, 21-19, 38-28)
ld.:
C. Robinson 35, J. Richardson 25, E. Dampier 18 (11 lep.), illetve L. James 29, E. Williams 21, D. Miles 18.