Vágólapra másolva!
Miután nyáron free agent lesz, Kobe Bryant úgy véli, meg kell hallgatni minden csapat ajánlatát. A Lakers kiváló kosarasát a hírek szerint a Denver, a San Antonio és a Phoenix hívja, ám egyelőre még a Lakersben ontja a pontokat. Egyáltalán nem rajta múlott az NBA csütörtöki játéknapján sem, hogy csapata 103-101-re kikapott a kaliforniai csúcsrangadón a Sacramentótól.

Komoly esély van arra, hogy szezon végén Kobe Bryant elhagyja Los Angelest, s a Lakerstől a Denver Nuggetshez szerződjön. A klasszis játékos szerződése ugyanis lejár, s ő vallja: free agentként minden ajánlatot meg kell hallgatnia. Kobe Denverrel történt kapcsolatba hozása már csak azért is érdekes, mert éppen Colorado államban folyik ellene eljárás, nemi erőszak vádjával.

"Ha véget ér az évad, le fogok ülni, átértékelek minden lehetőséget, így a Denverét is" - mondta Bryant. Nem titok, hogy más klubok is szívesen látnák a kosarast, így beszélnek a San Antonio és a Phoenix érdeklődéséről is.

A játékos azonban még a Lakersért hajt, 35 pontjával azonban hiába bizonyult csapata legjobbjának az 103-101-re kikapott hazai pályán a Sacramento Kingstől.

A nap másik csúcsrangadóján a bajnok San Antonio Spurs 24 pontos verést kapott Dallasban, s főleg a harmadik harmadot szeretné elfeledni. A félidőben ugyanis még csupán 48-44-re vezetett a Mavericks, ám a szünet utáni 12 percben 46 pontot dobott a Spursnek

"Mondtam én a csapatnak a mérkőzés előtt, olyan playoff-hangulat van itt, hogy ennek szellemében kell pályára lépnünk" - nyilatkozta Michael Finley, aki 30 pontjával a mérkőzés legeredményesebbjeként zárt. A másik oldalon Tim Duncan 25 perc alatt 22 pontot dobott, valamint 17 lepattanót kapdosott össze a palánkok alatt.

Washingtonban Gilbert Arenas pályafutása második tripladuplájával nyert a Wizards, a játékos a Chicago Bulls ellen 21 pontot dobott, szedett 12 lepattanót és kiosztott 13 asszisztot. Arenas első tripladupláját is ebben a bajnokságban ért el, még november 5-én, a Dallas ellen.

Eredmények:
Washington Wizards - Chicago Bulls 95-87 (24-18, 23-31, 28-23, 20-15)
ld.:
G. Arenas 21 (12 lep., 13 assz.), K. Brown 15 (13 lep.), B. Haywood 15, illetve K. Hinrich 23, E. Curry 18 (10 lep.)

Dallas Mavericks - San Antonio Spurs 115-91 (23-23, 25-21, 46-32, 21-15)
ld.:
M. Finley 30, D. Nowitzki 23, S. Nash 15, illetve T. Duncan 22 (17 lep.), H. Turkoglu 16

Los Angeles Lakers - Sacramento Kings 101-103 (29-28, 28-21, 24-31, 20-23)
ld.:
K. Bryant 35 (11 lep.), S. O'Neal 24 (10 lep.), illetve P. Stojakovic 37, M. Bibby 31, D. Christie 13