Vágólapra másolva!
Az alapszakasz vége felé közeledve egyre inkább azon csapatok kerülnek a figyelem középpontjába, amelyek a rájátszást jelentő helyekért küzdenek. Az NHL vasárnapi fordulóját megelőzően a St. Louis és a Buffalo egyaránt a kilencedik helyen állt, s mivel a Blues idegenben 5-1-re nyert, fellépett a Nyugati főcsoport nyolcadik helyére - letaszítva a Los Angeles Kings együttesét. Keleten a Sabres hátránya hat pont az Islandersszel szemben.

Amióta az NHL-ben létezik Colorado Avalanche (1995), azóta a csapat hazai pályán még soha nem kapott ki akkora különbséggel, mint most a Calgary Flames ellen. A kanadai gárda 7-1-re győzött Denverben. A vendéglátók az utóbbi tíz otthoni fellépésükön csak egyszer nyertek.

A Dallas Stars éppen ellenkező előjellel halad előre. A texasi alakulat 4-0-ra verte a San Jose Sharksot, s így 14 hazai mérkőzésen nem talált legyőzőre. Marty Turco, a Dallas kapusa pályafutása során eddig mind a hét alkalommal nyert a San Jose ellen.

A pénzügyi katasztrófa szélén álló Pittsburgh Penguins 7-4-re nyert a szintén vergődő New York Rangers otthonában, és december óta először tudott kétszer egymás után diadalmaskodni.

eredmények:
Chicago Blackhawks - Edmonton Oilers 3-4, hosszabbítás után
Colorado Avalanche - Calgary Flames 1-7
Dallas Stars - San Jose Sharks 4-0
New York Rangers - Pittsburgh Penguins 4-7
Buffalo Sabres - St. Louis Blues 1-5
Phoenix Coyotes - Minnesota Wild 1-1.