Vágólapra másolva!
Remek védekezésének köszönhetően a Detroit Pistons 83-65-re nyert az alapszakaszgyőztes Indiana Pacers otthonában az NBA Keleti főcsoportdöntőjének ötödik mérkőzésén, s ezzel 3-2-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

A mérkőzés képe tulajdonképpen megegyezett a párharc negyedik összecsapásáéval (83-68 az Indianának), azzal a különbséggel, hogy ezúttal a Pacers kosarasai voltak képtelenek hatékonyan támadni, és mindössze 32 százalékkal dobtak mezőnyből.

A találkozó hőse Richard Hamilton volt, akit nem tudtak tartani a hazaiak: a 26 éves bedobó egyéni playoff-csúcsnak számító 33 pontig jutott. A Pistonsban mellette csupán Rasheed Wallace tudott kétszámjegyű eredményt - 22 pont - produkálni, ám a nagyon gyenge napot kifogó Pacers ellen ez is elég volt a biztos sikerhez.

Az Indianában a 15 mezőnykísérletéből mindössze négyet értékesítő Ron Artest volt a legeredményesebb 13 ponttal és 11 lepattanóval. A párharc hatodik találkozójára magyar idő szerint szerda hajnalban kerül sor Detroitban.

eredmény, Keleti főcsoport, döntő, 5. mérkőzés:
Indiana Pacers - Detroit Pistons 65-83 (17-25, 19-16, 17-21, 12-21)
ld.:
R. Artest 13 (11 lep.), F. Jones 13, J. O'Neal 11, illetve R. Hamilton 33, R. Wallace 22,... B. Wallace 1 (12 lep.)
az állás: 3-2 a Detroit javára.