Vágólapra másolva!
Shaquille O'Nealt az NBA-döntőt elvesztő Los Angeles Lakers a Mavericksnek adná át néhány sztárért cserébe, míg a szintén Dallasba vágyó Tracy McGrady egy hat játékost mozgató csere keretében az Orlando Magictől a Rocketsbe kerülhet. A Charlotte Bobcats kedd éjjeli csatlakozási draftja azonban sok mindent boríthat.

A 216 centis, 154 kilós óriás maga kérte, hogy engedjék el, de a fizetését kitermelni egy csapatnak sem lesz könnyű: a világ talán legjobb centere ugyanis a következő szezonban 27,7 millió dollárt, az azt követőben pedig 30,6 milliót fog keresni a szerződése szerint (az NBA-ben az egyik csapattal megkötött hosszú távú szerződést kötelező átvállalnia az új egyesületnek).

A dallasi franchise "dotnet-milliomos" tulajdonosa, Mark Cuban kapva kapott az alkalmon, mikor Shaq feldobta, szívesen menne el LA-ből, mert az egész tavalyi szezonban azzal szenvedett a Mavs, hogy bár csurig van sztárokkal, nincs tisztességes centere. Igen ám, de a jelenlegi keret mellett nem engedheti meg magának a behemót fizetését (a Dallas több mint 78 millió dollárt költött fizetésre 2003/04-ben, ez a harmadik legtöbb a ligában, és 35 millióval van a fizetési limit felett, ami pontosan ugyanennyi luxusadó befizetésével jár).

Tehát át kell adni valakit. A Lakers nyilván Dirk Nowitzkivel fogja kezdeni, de ő az egyetlen, akit Cuban nem adna semmi pénzért. A Mavs ikonja a német szupersztár, akinek a játékára épül a gárda stílusa. A kézenfekvő Antoine Walker vagy Antawn Jamison átadása lenne, de az ő posztjukon játszik Devean George és Karl Malone. Persze, ha az utóbbi visszavonul... És ott van még Michael Finley is a 13 milkójával, szóval van kit átadni.

És ha ez Finley lenne: T-Mac, a regnáló gólkirály már ott is lenne az ajtóban. A szintén 13 milliót kóstáló gólhátvéd szerződéséből egy év van hátra, és a Magicnél abban maradtak, most vagy soha: a jövőre szabadügynökké váló játékost kompenzáció nélkül viheti majd bárki, most azonban nyer vele valamit az Orlando, ha átadja. "A Nagytesóval együtt mennénk most Dallasba. Mindketten régóta csodáljuk Cubant" - mondta McGrady a Florida Today című lapnak, de valószínűleg a vágya nem fog teljesülni. Cuban ugyanis az AP amerikai hírügynökségnek nevetve nyilatkozta: "Meg lennének lepve, hogy hány játékos hív fel, hogy igazoljuk le őt."

Az elmúlt években túlköltekező és ezért most csak bonyolult játékoscsere-ügyletekben érdekelt, továbbá valószínűleg csak egy sztárt igazolni képes Dallas tehát zárt kapu McGradynek. Máshova kell menni, hiába jó haverok a szünidejét mindig Orlandóban töltő Shaqkel. A Magic kitalált egy megoldást, a Houstonnak felajánlották T-Macet, és a következő alakult ki: Steve Francis, Cuttino Mobley, Kelvin Cato és/vagy Bostjan Nachbar költözne Orlandóba McGrady, Juwan Howard, Andrew DeClercq és Tyronn Lue játékjogáért cserébe. Egy ilyen ügylet azonban július közepéig nem hozható tető alá, Francis fizetési maximumot érintő járandósága miatt. Másik akadály, hogy "Stevie Franchise" egyáltalán nem akarja elhagyni a potenciális playoff-esélyes Houstont.

A legnagyobb izgalmat az NBA-ben most azonban a Charlotte Bobcats csatlakozási draftja jelenti. Az új csapat ugyanis összegyűjthet 14 játékost a liga többi együttesétől úgy, hogy azoknak a keretük csak nyolc tagját nyilváníthatják védettnek. A kedd éjszakai mazsolázást nagy várakozás előzi meg. Egy üzletet már megkötöttek: megszerezték a Los Angeles Clippers jogát a csütörtökön esedékes "rendes" drafton a második húzásra a negyedik és 33. választás jogáért cserébe, és megegyeztek velük, hogy elviszik Predrag Drobnjakot a csatlakozási drafton. Másik választásuk lehet a phoenixi (szintén center) Jahidi White, aki a távozásával helyet csinálna a Sunsnál egy jó hátvéd, például Kobe Bryant vagy Steve Nash leigazolásához.