Vágólapra másolva!
Mindössze két asszisztra lett volna szüksége Kevin Garnettnak ahhoz, hogy tipladuplát érjen el az NBA legutóbbi játéknapján. A Minnesota Timberwolves kosarasa 25 pontot dobott a Miami elleni, 108-97-re megnyert összecsapáson, leszedett 21 lepattanót, és kiosztott 8 gólpasszt. A liga legjobbja a 7-1-es mérleggel rendelkező Seattle, a Sonics ezúttal Philadelphiában nyert. Ötödik meccsén ötödik zakóját gyűjtötte be a Bulls.

Sorozatban hetedik mérkőzését nyerte meg a Seattle Supersonics, míg a Utah Jazz drámai csatában győzött Charlotte-ban. Az ezúttal Philadelphiában diadalmaskodó Sonicsban ismét Ray Allen produkálta a legemlékezetesebbet 37 pontjával, ráadásul Rashard Lewis (21 pont) és Vladimir Radmanovic (20) is kiválóan játszott, így a találkozót három sikerrel váró 76ersnek esélye sem volt.

Charlotte-ban az NBA-újonc hazaiak tulajdonképpen saját magukat okolhatják a vereségért, hiszen már 22 ponttal is vezettek a idén eddig remeklő Jazz (6 győzelem/1 vereség) ellen, amely a találkozó folyamán mindössze egyszer került előnybe, igaz, éppen a lefújás előtt 15 másodperccel. A Bobcats így hiába játszott sokáig kiválóan, hagyta "kiénekelni a sajtot szájából", és egy siker mellett már ötödik vereségét volt kénytelen elkönyvelni.

Dallasban a több mint 20 ezer fős közönség az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is megcsodálhatta Steve Nash játékát, egyetlen fájdalma az lehetett csupán a szurkolóknak, hogy a kanadai irányító már a Phoenix Suns csapatát erősíti. A Mavericks együttesénél hat szezont "lehúzó" klasszis 17 pontja mellett 18 gólpasszt osztott ki, nagyban hozzájárulva a vendégek sikeréhez. A Sunsban Nash mellett a center Amare Stoudemire (34 pont/11 lepattanó) remekelt, míg a Mavericksben Jerry Stackhouse (21 pont) és a német Dirk Nowitzki (20 pont/16 lepattanó) volt a legjobb.

Az élgárdák közül a San Antonio Spurs nagyon könnyedén verte a New York Knickset, a Minnesota Timberwolves pedig a Miami Heatet. Az utóbbi párharcban a szupersztárok külön versenyét is a Wolves csillaga, Kevin Garnett nyerte, miután 25 pontot és 21 lepattanót szerzett, Shaquille O'Neal 20 pontjával és 15 lepattanójával szemben.

Eredmények:
Philadelphia 76ers - Seattle Supersonics 95-103 (25-34, 30-19, 17-24, 23-26)
ld.:
Iverson 26, Korver 14, illetve R. Allen 37, R. Lewis 21, V. Radmanovic 20

Charlotte Bobcats - Utah Jazz 105-107 (35-17, 19-23, 25-34, 26-33)
ld.:
K. Bogans 28, E. House 17, G. Wallace 16, illetve C. Boozer 34 (13 lep.), R. Bell 21

Atlanta Hawks - Houston Rockets 88-84 (17-23, 20-22, 25-24, 26-15)
ld.:
A. Walker 20 (10 lep.), P. Drobnjak 15, illetve J. Ming 27 (11 lep.), T. McGrady 21

Minnesota Timberwolves - Miami Heat 108-97 (27-17, 30-30, 24-19, 27-31)
ld.:
K. Garnett 25 (21 lep, 8 assz.), W. Szczerbiak 21, T. Hudson 12, illetve D. Wade 25, S. O'Neal 20 (15 lep.), U. Hslem 13

Dallas Mavericks - Phoenix Suns 101-107 (24-22, 19-32, 33-23, 25-30)
ld.:
J. Stackhouse 21, D. Nowitzki 20 (16 lep.), illetve A. Stoudamire 34 (11 lep.), S. Marion 18 (14 lep.), Q. Richardson 18 (13 lep.)

San Antonio Spurs - New York Knicks 99-81 (23-25, 27-19, 24-19, 25-18)
ld.:
T. Parker 18, T. Duncan 17 (10 lep.), illetve J. Crawford 16, T. Thomas 15

Sacramento Kings - Chicago Bulls 113-106 (31-30, 21-23, 30-14, 31-39)
ld.:
P. Stojakovic 29, M. Bibby 27, B. Jackson 20, illetve E. Piatkowski 24, L. Deng 22

Los Angeles Clippers - Toronto Raptors 101-89 (33-27, 20-20, 29-12, 19-30)
ld.:
M. Jaric 23, C. Maggette 22, E. Brand 19, illetve V. Carter 21, L. Murray 12.

[origo]/(MTI)