Vágólapra másolva!
A Cleveland Cavaliers Chicago Bulls elleni találkozóján LeBron James 26 pontot dobott, s ezzel az NBA történetének a legfiatalabb játékosa lett, aki elérte a 2000 pontos határt. Az elmúlt szezon legjobb újoncának választott klasszis december 30-án lesz 20 éves, míg az eddigi rekorder, a Los Angeles Lakerst erősítő Kobe Bryant 20 éves és 183 napos volt, amikor elérte a 2000 pontot.

A találkozón a clevelandi nézőknek tulajdonképpen csak a rekord miatt kellett egy kicsit izgulniuk, ugyanis a liga egyik leggyengébb csapatának számító Bulls szinte semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni, így a Cavaliers nagyon könnyedén győzött.

A címvédő Detroit Pistonsnak úgy tűnik, továbbra sem sikerül kilábalnia a gödörből, hiszen Larry Brown együttesének ezúttal a legutóbbi hat mérkőzését sorozatban elvesztő Milwaukee Bucks bizonyult túl nagy falatnak.

A lefújás előtt két perccel még hátrányban lévő gárdát Michael Redd vezette sikerre, aki 29 pontjából 20-at a második félidőben szerzett, ráadásul a hajrában ő fordította meg az állást. A Bucksban Keit Van Horn (20 pont) is kiválóan játszott, míg a vendégeknél Tayshuan Prince és Rasheed Wallace voltak a legjobbak (20-20 pont).

Az Orlando Magic továbbra is remekel. Az éveken át tartó sérülését követően remeklő Grant Hill, valamint Steve Francis által húzott gárda a legutóbbi játéknapon a Philadelphia 76erst győzte le hat ponttal. A végig kiélezett találkozón Hill volt a legeredményesebb 29 ponttal, mégis Francis lett a hős, miután 26 pontjából hatot az utolsó 48 másodpercben ért el.

A Magic remeklését látva valószínűleg a nyáron Houstonba költözött "pontgyáros", Tracy McGrady sokszor elgondolkodik azon, hogy jól döntött-e, hiszen előző együttesével szemben a Rockets csak bukdácsol a mostani szezonban. A gárda ezúttal hazai pályán kapott ki a Denver Nuggetstől, s ezzel már kilencedik vereségét könyvelhette el a jelenlegi kiírásban.

Eredmények:
New York Knicks - Toronto Raptors 108-102
Charlotte Bobcats - Atlanta Hawks 107-92
Orlando Magic - Philadelphia 76ers 105-99
Cleveland Cavaliers - Chicago Bulls 96-74
Memphis Grizzlies - Dallas Mavericks 85-98
Houston Rockets - Denver Nuggets 76-82
San Antonio Spurs - Utah Jazz 109-76
Milwaukee Bucks - Detroit Pistons 96-90