Vágólapra másolva!
Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatának sztárja súlyos váddal illette a jelenleg térdműtéte után lábadozó Karl Malone-t: a 26 éves bedobó azt állítja, a 41 éves klasszis egy novemberi mérkőzésen kikezdett feleségével.

A Lakersszel három bajnoki címet szerzett Bryant az Orlando Magic elleni találkozót megelőzően "fakadt ki". Elmondta, az eset november 23-án történt, amelyet követően ő rögtön felhívta Malone-t.

"Mondtam neki, hogy tartsa magát távol Vanessától, és persze megkérdeztem tőle, hogyan tehette ezt. Olyan volt nekem, mint a testvérem, ezért is fáj ez különösen" - nyilatkozta a tavaly nemi erőszakkal megvádolt, majd idén felmentett kosaras.

Malone, aki tavaly 18 évadot követően távozott a Utah Jazztől a Lakershez, nem reagált személyesen a vádakra, ügynöke, Dwight Manley azonban tagadta azokat. "Karl meglepődött Kobe nyilatkozatán, és állítja, hogy nem kezdett ki Bryant feleségével, de elnézést kér mindkettőjüktől, ha esetleg valami félreérthetőt mondott" - így Manley, aki kijelentette még, hogy Malone nem kíván mást hozzáfűzni a történtekhez, és nem hajlandó egy szappanopera szereplőjévé válni.

A Magic elleni győzelem alkalmával 23 pontot szerző csillag az ügynök szavaira reagálva azt mondta, nem történt félreértés, de ha Malone visszatér a csapathoz, a pályán és az öltözőben hajlandó félretenni a sérelmeket.

A két sztár között a múlt héten is történt egy kisebb összetűzés, miután Bryant azt fejtegette egy interjúban, hogy a veterán erőcsatár már biztosan nem lesz a régi, ezért nem lesz a segítségére a csapatnak. Akkor Malone kilátásba helyezte, hogy nem játszik többet a Lakersben.