Vágólapra másolva!
Bármennyire is hihetetlennek tűnik - különösen a szombati, "utolsó utáni" tárgyalási forduló kudarca után -, de még mindig nem adták fel a reményt a megegyezésre az NHL klubtulajdonosai és játékosai - jelenti a The Denver Post. Március elsejére, azaz jövő keddre a liga összehívta a Kormányzótanács, a Board of Governors ülését, amely valójában a 30 klub tulajdonosainak tanácskozása Gary Bettman ligaigazgató elnöklése mellett. Bill Daly, az NHL igazgató-helyettese szerint - aki a tulajdonképpeni vezetője volt a lassan fél éve tartó, s közben nem is egyszer megszakadt bértárgyalásoknak - még mindig van parányi esély arra, hogy 1919 után másodszor ne maradjon el a küzdelem a Stanley-kupáért.

Ch. Gáll András jelenti Denverből

Daly beszámolt a denveri lap munkatárának arról, mennyire bizarr körülmények között zajlott a szombati, definíciója szerint "egy nagy tekintélyű játékos" által forszírozott megbeszélés. (Nyílt titok, hogy Mario Lemieux-ről, a Pittsburgh Penguins tulajdonosáról van szó.)

"Már-már mosolyogtató tili-toli zajlott azzal kapcsolatban, hogy valójában ki is kezdeményezte az ülést" - mondta Daly. "Egyik fél sem akarta azt a látszatot kelteni, mintha kuncsorogna. Igazából a következő történt: egy nagy tekintélyű hokis felhívta telefonon Bettmant, az igazgató szólt nekem, én pedig felhívtam Trevor Lindent, a Vancouver Canucks csatárát, az NHLPA, a liga játékos-szervezetének elnökét, s megkértem, álljon rendelkezésre egy szombati találkozó erejéig. Persze azt is hozzátettem, kezelje az egészet bizalmasan, hátha nem lesz belőle semmi, s akkor nevetségessé válunk. Mondanom sem kell, egy óra múlva már minden televízió- és rádióállomás erről beszélt, s a szombati lapok tele voltak a találkozó hírével."

Daly még elmondta, hogy a megbeszélésen a játékosok képviselői meglepő rugalmatlanságot tanúsítottak.

"Mi fel voltunk készülve arra, hogy a megegyezés fél úton jöhet létre az általunk korábban javasolt 42,5 millió dolláros csapatonkénti bértömeg, azaz fizetési maximum és az általuk követelt 49 millió dolláros plafon között. Arra is hajlandóak lettünk volna, hogy valahol 45-46 millió környékén találkozzunk. Ők azonban nem akartak elmozdulni a 49-ről."

Dalyhez eljutottak olyan hírek is, hogy felbomlott az egység a mintegy 700 hokist tömörítő NHLPA tagjai között, s sokan a megállapodás és a játék mellett kardoskodnak. Mindez azonban "nem jött át" a múlt szombati ülésen, a New York-i St. Regis hotel konferenciatermében.

Bob Boughner, a Colorado Avalanche hátvédje, az NHLPA alelnöke mindezt másképp látja: "Mi éppen, hogy arról értesültünk, a kormányzótanács, vagyis hát a tulajdonosok grémiumának nem is egy tagja elégedetlen azzal a móddal, ahogyan Bettman vezette a tárgyalásokat. Azzal, hogy legutóbb kijelentette: vagy elfogadjuk az ő ultimátumukat, vagy pedig lefújja az idényt. Tudniillik számos tulajdonos a játékban érdekelt."

Nos, az NHL március elsejére, azaz jövő keddre New Yorkba összehívta a kormányzótanácsot. Daly célzásokat ejtett el a napirendre vonatkozóan. Ha a tárgyalásokat azonnal sikerül újra beindítani, és nem a nulláról kell kezdeni, hanem az eddig elért közeledés figyelembe vételével, akkor még mindig nem kizárható a szezon valamiféle elkezdése.

Persze érdemi oda-vissza játszadozásról már aligha lehet szó, arra már nincs idő. A legvalószínűbb - persze, ha megállapodnak a fizetési maximumban - az lehet, hogy a 30 csapat egyfajta kieséses kuparendszerben kezdi meg a küzdelmeket, vagyis a Stanley-kupáért folyó csatározás azonnal megkezdődik, alapszakasz nélkül, és nem 16, hanem 30 csapat részvételével. (Az első körben egy-egy csapatot kiemelnének.)

"A világ legtermészetesebb dolga, hogy még mindig tárgyalni akarunk. Túloldalt is vannak elégedetlen tulajdonosok, s nyilván a mi 700 tagunk sem gondolkodik egyféleképpen. A végső cél, gondolom, hogy beinduljon a játék" - szögezte le Boughner.

De ha nem is lesz 2004-2005-ös szezon, akkor is létfontosságú a március 1-i tanácskozás. A kollektív szerződést ugyanis mindenképpen nyélbe kell ütni, lehetőleg minél előbb, hogy legalább a 2005-2006-os évad beindulhasson. Ha ugyanis tovább húzzák-halasztják a megállapodást, akkor a szponzorok és a bérlettulajdonos nézők elpártolnak, s akkor kiheverhetetlen csapást szenved a már így is megroggyant NHL.