Vágólapra másolva!
Komoly nagycsapattá válhat a Philadelphia, amely Chris Webber érkezésével a Milwaukee otthonában is nyerni tudott 118-11-re. A Sixerst ezúttal is Allen Iverson hajtotta, a kosaras 48 pontig meg sem állt. Zsinórban nyolcadik győzelmét aratta a Detroit Pistons, amely ezúttal Portlandben győzött 103-93-ra. A Sacramento - Stojakovic nélkül - meglepően simán kikapott Charlotte-ban.

New Jerseyből erősített a Miami Heat kosárlabdacsapata, amely kedden a szezon végéig szóló szerződést között Alonzo Mourninggal. A tranzakció azért érdekes, mert három héttel ezelőtt még a Toronto Raptors kilincselt a 35 éves kosaras kegyeiért.

Mourning, aki pályafutása során nyolc szezont húzott le Miamiban, 2003 júliusában szerződött a Nets együtteséhez, ám még ugyanazon esztendő decemberében veseátültetésen esett át, majd felépülését követően különböző sérülések hátráltatták a játékban.

eredmények
Memphis Grizzlies - Golden State Warriors 99-97 (22-23, 31-27, 33-25, 13-22)
ld.:
S. Battier 25 (10 lep.), B. Cardinal 20, M. Miller 19, illetve J. Richardson 29, M. Pietrus 17

Indiana Pacers - Seattle SuperSonics 93-101 (20-32, 28-21, 25-19, 20-29)
ld.:
S. Jackson 28, J. O'Neal 18, illetve R. Lewis 30, R. Allen 18

Charlotte Bobcats - Sacramento Kings 94-87 (27-26, 28-19, 18-15, 21-27)
ld.:
P. Brezec 19, B. Knight 17, illetve C. Williamson 18, C. Mobley 17

Milwaukee Bucks - Philadelphia 76ers 111-118 (33-36, 25-29, 19-28, 34-25)
ld.:
M. Redd 35, D. Mason 28, M. Williams 22, illetve A. Iverson 48, K. Korver 20, C. Webber 15

Chicago Bulls - Houston Rockets 89-119 (24-36, 15-30, 26-31, 24-22)
ld.:
E. Curry 17, B. Gordon 15, illetve T. McGrady 32, M. James 26

Denver Nuggets - Atlanta Hawks 97-74 (13-18, 20-16, 32-16, 32-24)
ld.:
C. Anthony 23, A. Miller 14 (10 assz.), illetve A. Harrington 18, O. Ekezie 12

Portland TrailBlazers - Detroit Pistons 93-103 (26-34, 24-26, 23-23, 20-20)
ld.:
D. Stoudamire 19, Z. Randolph 17, illetve R. Hamilton 20, A. McDyess 18, T. Prince 17.