Vágólapra másolva!

Sztrájktörőket alkalmaznának az NHL-ben

Akár sztrájktörő játékosokat is alkalmaznának a jelenleg bérvita miatt szünetelő észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) klubtulajdonosai annak érdekében, hogy októbertől ismét lehessen NHL-mérkőzéseket rendezni.

Ez a javaslat a 30 csapat képviselőit felvonultató New York-i konferencián hangzott el mint lehetséges utolsó "mentőöv". Az együttesek igazgatói viszont jelezték, nem szeretnék, ha idáig fajulna a hokisokat tömörítő - és éppen Torontóban ülésező - szervezettel (NHLPA) a viszony.

"Sok megoldás kínálkozik, hogy ősszel ismét legyenek meccsek Észak-Amerikában. Ezeket megvitatjuk, és amikor kezd kialakulni az álláspontunk, akkor az NHLPA képviselőit is várjuk vissza a tárgyalóasztalhoz" - mondta Gary Bettman, az NHL első számú vezetője, aki február 16-án jelentette be, hogy bérvita miatt teljes mértékben törlik a 2004/5-ös szezont.

A klubtulajdonosok arra hivatkoznak, hogy tíz év alatt 1,8 milliárd dolláros veszteséget halmoztak fel, s ezért szeretnék maximálni az egy csapatra vonatkozó összfizetést. A játékosok viszont ezt sokáig ellenezték, majd amikor elfogadták a bérplafon-rendszer bevezetését, akkor az összegben nem sikerült megállapodni.