Vágólapra másolva!
Hiába hozta össze karrierje negyedik tripladupláját LeBron James, a Cleveland ifjú sztárja a Toronto ellen, a New Jersey 19 pontos hátrányból is nyerni tudott a Boston ellen, és ezzel elcsípte a nyolcadik, azaz egyetlen fennmaradó helyet a rájátszásban a Keleti főcsoportban. A Nets és a Cavs ugyanúgy végzett, de az egymás elleni mérleg Jason Kiddék javára döntött. 

Vince Carter 37 ponttal segítette a New Jerseyt, amely a harmadik negyedben 32-8-ra lelépte a Bostont, és ezzel megfordította az addig vesztésre álló mérkőzést. A Nets a Miamival került össze a rájátszásban, a Heat O'Neal és Wade nélkül is győzött az Orlando ellen, a Délkeleti csoport tagjai ellen 15-1-es mérleget jegyzett az idény során, ez NBA-rekord.

A Cleveland kudarca abból a szempontból nem meglepő, hogy a Lovagok 1998 óta nem érdekeltek a playoffban. Pedig sokáig jól álltak Jamesék, de az All-Star-hétvége utáni 10-19-es mutató megpecsételte a sorsukat.

A Philadelphia hetedik helyen zárt Keleten, amit az Atlanta elleni diadallal tett biztossá, Iverson az első negyedben dobott 16 pontot, majd a hátralévő időben végignézte, ahogy a többiek sportolnak egy jót. A Sixers a Detroittal játszik a rájátszás első fordulójában, a bajnok kikapott a Charlotte-tól, ezzel megszakadt a 11 meccses győzelmi sorozata.

A Dallas-sorozat nem ért véget, Nowitzkiék kilencszer nyertek egymás után, és klurekordot jelentő 58 győzelmet arattak a szezonban. A Nash nélkül pályára lépő alapszakasz-győztes Phoenix súlyos zakót kapott a Sacramento csarnokában, így nem sikerült megjavítani a 92-93-as idény rekordját, a legtöbb győzelem tekintetében, de ezt valószínűleg nem nagyon bánják a Suns-drukkerek.

eredmények
Boston Celtics - New Jersey Nets 93-102 (24-20, 34-27, 8-32, 27-23)
legjobb dobók:
P. Pierce 21, D. West 15, A. Jefferson 9 (10 lepattanó), illetve V. Carter 37, J. Kidd 19, N. Krstic 18 (10 lep.)

Toronto Raptors - Cleveland Cavaliers 95-104 (22-26, 25-36, 21-29, 27-13)
ld:
J. Rose 25, O. Cook 19, M. Peterson 16, illetve L. James 25 (14 lep., 14 gólpassz), I. Newble 20, Z. Ilgauskas 20

Philadephia 76ers - Atlanta Hawks 110-86 (37-19, 30-19, 23-29, 20-19)
ld:
K. Korver 21, A. Iverson 16, W. Green 16, illetve T. Lue 20, J. Smith 18 (13 lep.), J. Childress 15

Charlotte Bobcats - Detroit Pistons 97-86 (24-25, 33-24, 23-21, 17-16)
ld:
K. Bogans 17, E. Okafor 26 (19 lep.), M. Ely 15, illetve T. Prince 13, R. Dupree 13, B. Wallace 12 (10 lep.)

Orlando Magic - Miami Heat 93-98 (28-28, 29-22, 21-25, 15-23)
ld:
S. Francis 21, D. Howard 21, D. Stevenson 11, illetve K. Dooling 19, C. Laettner 14, U. Haslem 12

New York Knicks - Washington Wizards 113-105 (28-36, 26-22, 31-30, 28-17)
ld: J. Crawford 36, S. Marbury 20, M. Sweetney 16 (13 lep.), illetve G. Arenas 25, K. Brown 19, L. Hughes 16

Indiana Pacers - Chicago Bulls 85-83 (26-28, 22-20, 22-16, 25-19)
ld:
J. O'Neal 21, A. Johnson 20, S. Jackson 17, illetve J. Pargo 17, A. Nocioni 13, O. Harrington 11

Memphis Grizzlies - Dallas Mavericks 88-108 (16-29, 25-26, 30-31, 17-22)
ld:
P. Gasol 18, B. Wells 13, M. Miller 12, illetve J. Howard 27, D. Nowitzki 16, J. Stackhouse 13

New Orleans Hornets - Los Angeles Clippers 75-86 (20-31, 18-15, 17-23, 20-17)
ld: J. Smith 15, P. Brown 12, D. West 11, illetve E. Brand 18 (14 lep.), S. Livingston 17, M. Jaric 14

Minnesota Timberwolves - San Antonio Spurs 95-73 (19-15, 25-21 ,31-21, 20-16)
ld:
T. Hassel 19, N. Ebi 18, K. Garnett 15 (11 lep.), illetve G. Robinson 16, B. Udrih 15, N. Mohammed 10

Houston Rockets - Seattle Supersonics 106-78 (28-24, 28-14, 34-19, 16-21)
ld:
M. James 24, B. Sura 18, J. Barry 14, illetve R. Murray 22, V. Potapenko 13, R. Swift 10

Portland TrailBlazers - Los Angeles Lakers 106-103 (28-20, 31-29, 20-32, 27-22)
ld:
T. Outlaw 20, R. Patterson 18, S. Telfair 17 (11 gólp.), illetve K. Bryant 37, C. Atkins 23, D. George 15

Golden State Warriors - Utah Jazz 106-89 (32-21, 24-13, 24-27, 26-28)
ld:
B. Davis 23, J. Richardson 18, M. Dunleavy 18, illetve M. Harpring 22 (10 lep.), M. Okür 16, K. Humphries 12 (12 lep.)

Sacramento Kings - Phoenix Suns 132-107 (36-28, 36-30, 28-29, 32-20)
ld:
C. Mobley 19, C. Williamson 19, D. Songaila 19, illetve A. Stoudemire 30 (11 lep.), J. Johnson 19, Q. Richardson 17