Vágólapra másolva!
Nem hibázott hazai pályán a Miami Heat és a San Antonio Spurs kosárlabdacsapata. A két nagyágyú az NBA főcsoport-elődöntőinek első összecsapásán 19, illetve 22 ponttal múlta felül a Washington Wizards, valamint a Seattle Supersonics együttesét.

Dwyane Wade 20, Shaquille O'Neal 19 ponttal járult hozzá a Miami Heat újabb győzelméhez, a floridai csapat 105-86-ra győzött a Washington Wizards ellen, a playoff második körének első összecsapásán. A sztárok remeklése mellett döntőnek bizonyultak a cserék is, amíg a hazai kispadról beszállók 36 ponttal segítették a csapatot, addig a fővárosi tartalékok mindössze öt pontig jutottak.

Viszonylag könnyebb dolga volt a San Antonio Spurs együttesének a Nyugati főcsoport-elődöntőben, ugyanis az ellenfél, a Seattle már a második negyedben elveszítette két klasszisát, Ray Allent, illetve Vladimir Radmanovicot.

Kulcsjátékosai nélkül a Sonics nem is volt képes a jó teljesítményre, a Spurs - a 29 pontos Tony Parker és a 22 pontig jutó Tim Duncan vezérletével - megérdemelten győzött 103-81-re.

A két párharc második mérkőzéseire kedden kerül sor.

eredmények
Keleti főcsoport
Miami Heat - Washington Wizards 105-86 (26-18, 23-29, 33-17, 23-22)
ld.:
D. Wade 20, S. O'Neal 19, K. Dooling 15, E. Jones 12, illetve G. Arenas 25, L. hughes 23, A. Jamison 13.
az állás: 1-0 a Heat javára

Nyugati főcsoport
San Antonio Spurs - Seattle Supersonics 103-81 (35-22, 27-13, 13-22, 28-24)
ld.:
T. Parker 29, T. Duncan 22 (9 lep.), G. Robinson 16, illetve R. Lewis 19, A. Daniels 15
az állás: 1-0 a Spurs javára.