Vágólapra másolva!

Megszületett a bérmegállapodás az NHL-ben

Lezárult a bérvita az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) klubtulajdonosai és a játékosok érdekvédelmi szervezete között, így októberben biztosan újra elindul a bajnokság.

A két fél 301 nap után tudott megállapodásra jutni, s az elhúzódó vita miatt a teljes 2004/05-ös idény elmaradt. Részleteket addig egyik fél sem árul el, amíg a liga vezetői tanácsülésükön, míg a hokisok közgyűlésükön szentesítik az egyezséget. Erre várhatóan egy héten belül kerül sor.

Sajtóértesülések szerint a hatéves szerződés értelmében a csapatok a következő szezonban legalább 21, legfeljebb 39 millió dollárt költhetnek fizetésekre. Egyetlen hokis sem kereshet többet a felső érték húsz százalékánál, vagyis 7,8 milliónál. Az élő szerződések esetében a játékosok 24 százalékos bércsökkenést kénytelenek elviselni, azok pedig, akik így is a maximumérték fölött maradnának, még többet. További részletet egyetlen médium sem említ.

A klubtulajdonosok a nagy bértömeggel indokolták, hogy tíz év alatt a 30 csapat összesen 1,6 milliárd dollár veszteséget halmozott fel. A hokisok korábban nem voltak hajlandóak beleegyezni a fizetéscsökkentésbe, illetve a bérek maximálásába, emiatt volt a kényszerszünet.

A megállapodás hiányában először fordult Észak-Amerikában, hogy bérvita miatt egy sportág teljes idénye elmaradt. A leállás alatt közel 400 játékos európai bajnokságban szerepelt. Két kanadai, a világbajnok, kétszeres Stanley-kupa-döntős Rob Niedermayer, illetve unokatestvére, Jason Strudwick a Ferencvárosban játszott, míg Szuper Levente a Dunaújváros-Invitelt erősítette.

Az 1893-ban alapított Stanley-kupát 2005-ben nem adták ki, s ez korábban csak egyszer, még 1919-ben fordult elő, akkor a világméretű, a hokisok között is halálos áldozatokat követelő spanyolnátha-járvány miatt.