Vágólapra másolva!
Szakírók már az egy esztendei kihagyás után rajtoló észak-amerikai profi jégkorongbajnokság kezdetekor azt jósolták: népszerűségvesztés ide vagy oda, a Lemieux-Gretzky párharc óta nem látott még a világ két olyan egyéniséget az NHL-ben, mind Alekszander Ovecskin, illetve Sidney Crosby. A csodatitánokról ódákat zeng a tengerentúli sajtó, vannak, akik már a liga legjobb játékosainak kiáltják ki őket. Az viszont biztos, az év újoncának járó Calder Trophy csakis valamelyiküké lehet. Sőt, amennyiben az alapszakasz legjobbja címért is versenyben lesznek a szezon végén, úgy 1987-88 óta először fordulhat elő, hogy az MVP-címet olyan jégkorongozó kapja, akinek csapata nem jutott playoffba. Tizennyolc évvel ezelőtt az urat Mario Lemieux-nek hívták...

2005. szeptember elsején jelentette be hivatalosan az NHL-ben szereplő Washingon Capitals, hogy megkötötte hároméves szerződését a világ egyik legtehetségesebbnek tartott jégkorongozójával, az orosz Alekszandr Ovecskinnel. A csatár azóta több ízben is az újságok címlapjára került, hol kiváló játéka, hol a kontraktusa körüli bonyodalmak miatt.

Ovecskin a Dinamo Moszkva hokisulijában ismerkedett meg a sportággal, s még a 17. életévét sem töltötte be, amikor a világ egyik legerősebb bajnokságának tartott orosz Szuperligában bemutatkozhatott. A ranglistát gyorsan végigjárva egy esztendő múlva már a fővárosi sztárcsapat első sorában ontotta a gólokat (2003-ban világbajnok lett az orosz junior válogatottal), nem véletlen, hogy a legendás Viktor Tyihonov meghívta a felnőtt nemzeti csapatba, ahol minden idők legfiatalabb játékosaként debütált.

2004-ben korosztályában és a felnőttek között is vb-második volt, az NHL a 2004-es amatőrbörzéjén (draft) azonnal el is kelt, ám hiába választotta ki a Washington Capitals, az NHL-es bérvita miatt nem számíthatott szolgálataira. Ovecskin a Moszkvából az Avangard Omszkhoz került, innen vette meg idén a Capitals. A Dinamo vezetősége azonban úgy vélte, a sportoló játékjoga még mindig a klubé, és ezért bírósághoz fordult - az ítéletre egyelőre várni kell.

Forrás: EPA

Nem lehet állítani, hogy ez a kis incidens megzavarta volna a sportolót. Ovecskin a liga egyik leggyengébb csapatában pazarul játszik, a Washington gyakorlatilag csak akkor képes nyerni, ha ő betalál. 37 forduló után egészen elképesztő mérleggel emelkedik ki társai közül: 24 góljával toronymagasan a fővárosiak legeredményesebbje (az utána következő Chris Clark, Matt Pettinger, Brian Sutherby és Dainius Zubrus 8-8 találatot jegyez!), a kanadai táblázaton is 24 egységgel előzi meg a második helyezett Jeff Halpernt.

Amikor orosz újságírók arról faggatták, nem érzi-e tehernek, hogy Sidney Crosbyhoz hasonlítják, csak vállat vont: "Azt hiszik, számít ez valamit nekem? Nem harcolok én senkivel, egyszerűen csak kimegyek a jégre és játszom, ahogy tudok. Tök mindegy, ki az ellenfél, Crosby vagy Lemieux..."

Szakírók arról áradoznak, ez a fiú micsoda teljesítményre lehetne képes, ha komoly együttesben (mondjuk az Ottawában), vagy igazi klasszis (mint például Szuper Mario) oldalán játszhatna. A bajnokság harmadának letelte után egyértelműen ő a Calder-trófea egyik várományosa, sőt, ha így folytatja, akár az alapszakasz legértékesebb játékosa is lehet.

Alekszander Ovecskin
születési idő:
1985. szeptember 17.
születési hely: Moszkva
magasság, testsúly: 187 cm, 91 kg
csapata: Washington Capitals
korábbi csapatai: Dinamo Moszkva, Avangard Omszk.