Vágólapra másolva!
Két sorozat is megszakadt az NBA legutóbbi játéknapján, a mezőny egyetlen veretlen csapata, a New Orleans Hornets ugyanis kikapott a Golden State ellen, míg az eddig nyeretlen Dallas Mavericks első sikerét aratta a Phoenix Suns ellen.

Baron Davis és Chris Paul párharcát hozta a Warriors-Hornets csata, előbbi 36 pontot szerzett egykori klubja ellen, és ezzel óriási szerepe volt abban, hogy már a New Orleans/Oklahoma City sem veretlen. Paul karriercsúcsot jelentő 34 pontot dobott, mellé még kiosztott tíz gólpasszt, de most ez is kevés volt.

Pocsékul kezdett a Nyugati főcsoport két tavalyi döntőse, a Phoenix és a Dallas most egymás ellen játszott, és az első diadalt eddig hasztalan üldöző texasiak kerültek ki győztesen a csatából. A Dallasban Dirk Nowitzki 35 pontot szórt, Jerry Stackhouse hozzátett még huszonhármat, így hiába hozott össze karriercsúcsot jelentő 30 egységet Leandro Barbosa, a Suns az 1996/97-es szezon óta leggyengébb rajtját produkálja (1 győzelem ,5 zakó).

Parádéztak a Cleveland cseréi a Chicago ellen, 30 mezőnykísérletből 21 sikeres volt a részükről, így LeBron Jamesnek nem is kellett végiggüriznie a meccset, na azért így is bepakolt 19 pontot, és a társakat is megdobatta, amit a tucatnyi assziszt pontosan mutat. Hogy a Cavs-játékosok mennyire koncentráltan játszottak, azt jól példázza, hogy a liga legrosszabban büntetőző brigádja ezúttal 15/18-as mutatóval zárt.

eredmények:
Phoenix Suns - Dallas Mavericks 112-119 (26-34, 30-26, 29-33, 27-26)
legjobb dobók: L. Barbosa 30, S. Marion 21, S. Nash 20, illetve D. Nowitzki 35, J. Terry 30, J. Stackhouse 23

Cleveland Cavaliers - Chicago Bulls 113-94 (30-18, 22-21, 28-29, 33-26)
ld: D. Gooden 20, L. James 19 (12 assziszt), A. Pavlovic 16, illetve K. Hinrich 20 (11 assziszt), A. Nocioni 15, P. Brown 11

Golden State Warriors - New Orleans Hornets 121-116 (34-35, 24-22, 34-26, 29-33)
ld:
B. Davis 36, M. Ellis 21, T. Murphy 20, illetve C. Paul 34 (10 assziszt), D. West 21, P. Stojakovic 18