Társoldalunk:

A tojásfoci pasaréti úttörője

2006.12.01. 17:09

Egy újabb mérföldkő, nem csak az ő pályafutásában, hanem a sportág történetében, ugyanis ő volt az első játékos, aki az AFL-ből átigazolt az NFL-be, és ezzel elindította azt a folyamatot, ami ahhoz vezetett, hogy végül a két liga egyesült. Buffalóban árulóként kezeltek egy darabig Gogolákot, de ő mindig szeretettel gondolt vissza az ott töltött évekre, és pályafutása legjobb időszakának nevezte.

A Giantsnél kilenc szezont húzott le, 646 pontot szerzett, amivel máig a gárda legeredményesebb játékosának számít, példáját pedig számos európai követte, sokan, akik nem voltak elég tehetségesek ahhoz, hogy futballistaként karriert csináljanak az öreg kontinensen, Amerikában futottak be rúgóként.

A norvég Jan Stenerud például egyike volt ezeknek a játékosknak, ő síugró-ösztöndíjjal érkezett a Montana egyetemre, majd Gogolákhoz hasonlóan ő is egy edzésen bemutatott rúgással keltette fel a csapata érdeklődését, mivel Norvégiában igazolt focista volt. 19 éven keresztül játszott az NFL-ben, 373 mezőnygólt ért el, 1699 pontot szerzett, és 1991-ben beválasztották a Hírességek Csarnokába.

Az NFL-sztárok között számos magyar származású férfiú található, elég csak Larry Csonka, vagy Joe Namath nevét említeni, nem beszélve az alapító George Halasról, de a Gogolák-családban is akadt még egy befutott játékos, Péter öccse, Károly. Charlie Gogolak is rúgóként csinált karriert, a Princeton egyetemen halomra döntötte a rekordokat, később a Washington Redskinsben és a New England Patriotsban játszott.

Péter 1974-ben vonult vissza, jelenleg Manhattanben dolgozik, az R.R. Donnelley Financial névre hallgató nyomdaipari cég alelnökeként, és családjával a Connecticut állambeli Darienben él. Néha még kijár Giants-meccsekre, és a Pete Gogolak név ma is jól cseng odakint, hiába, aki forradalmasítja a játékot, azt nem felejtik el egykönnyen...

Dajka Balázs

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK