Vágólapra másolva!
Bár a második harmad elején már 4-0-ra vezetett a Washington a Pittsburgh ellen az NHL legutóbbi játéknapján, mégis a Pingvinek örülhettek a mérkőzés végén, mivel a rendes játékidőben ledolgozták a hátrányt, majd a szétlövésben kiharcolták a győzelmet.

A fiatal sztárok vitték a prímet a washingtoni meccsen, a hazaiaknál Alekszandr Ovecskinre, a másik oldalon Sidney Crosbyra és Jevgenyij Malkinra szegeződött minden tekintet, nem ok nélkül, a Capitals csatára két gólpasszt adott, Crosby szintén két ponttal zárt (1 gól, 1 assziszt), Malkin pedig előbb kiszolgálta Crosbyt, majd ő szerezte az egyenlítő gólt, és a mindent eldöntő büntetőt is értékesítette. Chris Clark is sokat tett a Capitals győzelméért, két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, de ez sem volt elég.

Pocsék utolsó harmadot produkált a címvédő Carolina, amely a 42. percben még 2-1-re vezetett a Montreal ellen, de aztán négy gólt is beszedett, és ezzel nyeretlenül zárta a négymeccses túráját. Vesa Toskala 23 védéssel idénybeli harmadik shutoutját produkálta, ezúttal a Phoenixt nullázta le a San Jose kapusa, és a 4-0-s diadallal a Cápák megtörték a Coyotes elleni, majdnem hároméves hazai átkot.

eredmények:
Colorado Avalanche - Carolina Hurricanes 5-2 (1-0, 0-1, 4-1)
gól:
Arnason (1:22), Brunette (48:46), Liles (50:33, emberelőnyből), Sakic (52:44, ee.), Turgeon (56:23, ee.), illetve Ju. Williams (21:44, ee., 41:08)

Washington Capitals - Pittsburgh Penguins 4-5 (2-0, 2-3, 0-1, 0-1) - szétlövéssel
gól:
Beech (5:10, ee.), C. Clark (5:56, 22:57), Laich (25:55, emberhátrányból), illetve Talbot (26:49), Christensen (38:08), Crosby (38:43), Malkin (43:20; 65:00, győztes büntető)

San Jose Sharks - Phoenix Coyotes 4-0 (1-0, 2-0, 1-0)
gól:
Michalek (18:31, kettős ee.), Bernier (35:31), Pavelski (37:41, ee.), C. Brown (44:19)