Vágólapra másolva!
A címvédő Pittsburgh Penguins 6-2-re nyert a Washington Capitals otthonában, ezzel már 2-0-ra vezet az észak-amerikai profi jégkorongliga, az NHL Keleti főcsoport-elődöntőjének négy győzelemig tartó párharcában.

Az alapszakaszgyőztes Washington keményen kezdett, az első harmadban Marc-Andre Fleury, a vendégek kapusa 16 védést mutatott be, ezt követően az első sorban az egyaránt két góllal és egy gólpasszal zárt Phil Kessel és Jake Guentzel vezetésével könnyedén nyert a Penguins.

Az NHL történetében 87 alkalommal veszítette el egy csapat rájátszásbeli párharcának első két hazai mérkőzését, közülük csupán 18 tudott fordítani.

A másik keleti ütközet igazi drámát hozott,

hiszen Ottawában tizenegy gól született, melyek közül az utolsóra a második hosszabbítás harmadik percéig kellett várni. A vendég New York Rangers a harmadik harmad elején már két góllal vezetett, ekkor azonban érkezett az első játékrészben már korábban eredményes Jean-Gabriel Pageau, aki előbb szépített, majd 1 perc 2 másodperccel a vége előtt egyenlített, s végül a második hosszabbításban a győzelmet is megszerezte csapatának. A mindössze 175 centiméter magas játékos 2010 óta első az NHL-ben, aki négy gólt szerzett egy playoff-mérkőzésen, akkor ez Johan Franzennek sikerült a Detroit Red Wings színeiben a San Jose Sharks ellen.

Az Ottawa ezzel ugyancsak 2-0-ra vezet.

Főcsoport-elődöntő, 2. mérkőzések, Kelet:
Washington Capitals-Pittsburgh Penguins 2-6
A párharc állása: 2-0 a Pittsburgh javára.

Ottawa Senators-New York Rangers 6-5 - kétszeri hosszabbítás után
A párharc állása: 2-0 az Ottawa javára.