Társoldalunk:

Meghalt Michael Jackson, korábbi NFL-sztár

2017.05.14. 19:12

Motorbalesetben elhunyt Michael Jackson, korábbi kiváló amerikaifocista, aki elkapóként a Baltimore Ravens csapatának első igazán nagy sztárja volt.

A 48 éves korábbi NFL-sztár rendőrségi jelentés szerint motorjával nagy sebességgel haladt szombatra virradó éjszaka a Louisiana állambeli Tangipahoa város közelében, amikor egy autó kitolatott elé az útra, ő pedig már nem tudta elkerülni az ütközést. Jackson olyan erővel csapódott az autó bal oldalába, hogy az ütközésben a jármű sofőrje is meghalt.

Jackson a Cleveland Brownsban kezdte meg NFL-karrierjét 1991-ben - a New England Patriots csapatával azóta öt bajnoki címet nyerő Bill Belichick szerződtette, aki a Pats Twitterén maga is kifejezte részvétét.

Az elkapó karrierje igazán már Baltimore-ban indult be, ahová átköltözött a franchise, ő lett a klub első igazi sztárja. A franchise első NFL-idényében 14 touchdown elkapásával ligaelső lett ebben a mutatóban. Nyolc szezon után 353 elkapással (5 393 yard) és 46 touchdownnal 29 évesen vonult vissza sorozatos sérülései miatt.

Pályafutása befejeztével politikai pályára lépett, és 2009 és 2013 között egy cikluson át  volt szülővárosa, Tangipahoa polgármestere.