Vágólapra másolva!
Negyven felett is van élet az NFL-ben, amennyiben a korrekordra (is) pályázik, Tom Bradyt még nyolc év választja el az NFL-irányítók korrekordját.

Tom Brady úgy kezdi majd az NFL 2017-es alapszakaszát, hogy megünnepelte negyvenedik születésnapját, így aztán érdemes megnézni, kik azok, akik quarterback poszton negyven felett is nagyot alkottak. Ha csak az életkort nézzük, Brady még az első ötbe sem fér bele, ahogyan azt alábbi összeállításunkból látni lehet. Az elődök közül George Blanda még 48 évesen is quaterbacket játszott. Lajstromba vesszük az öt legidősebb NFL-irányítót.

Tom Brady, a New England Patriots játékosa Forrás: AFP/2017 Getty Images/Bob Levey

1. George Blanda

Semmiség, 1949 és 1975 között dobált, és amikor végleg visszavonult, ő volt a liga legponterősebb játékosa. Csak mert nem csupán QB-ként, de rúgóként is használták. 48 éves koráig négy csapatban (Chicago Bears, Baltimore Colts, Houston Oilers, Oakland Raiders) játszott, 236 touchdownpasszt adott, 335 mezőnygólt és 943 extra pontot szerzett.

George Blanda Forrás: Getty Images/AFP/2004 Getty Images/Jeff Gross

2. Steve DeBerg

Pályafutása jelentős részében csere volt, de állítólag annyira jól játszott, hogy Peyton Manning filmeket nézett róla. A Dallas Cowboys a tízedik körben draftolta, de a texasi csapatban sohasem játszott, nem úgy a San Francisco 49ersben, a Denver Broncosban, a Tampa Bay Buccaneersben, a Kansas City Chiefsben, a Miami Dolphinsban és végleges, 1998-as (44 éves volt akkor!) visszavonulásakor az Atlanta Falconsban. 1979-ben a pontos passzok, 1990-ben pedig a legalacsonyabb passz/eladott labda százalékában vezette a ligát.

3. Warren Moon

Ahhoz képest, hogy amikor 1978-ban kijött az egyetemről, nem érdekelte az NFL (öt évig a kanadai ligában dobált), kilencszer csak bekerült az elitliga Pro Bowl-csapatába, kétszer volt passzkirály és egyszer az év támadója. 44 éves koráig bírta a szervezete a gyűrődést, ebből a Houston Oilers, a Minnesota Vikings, a Seattle Seahawks és a Kansas City Chiefs húzott hasznot.

4. Vinny Testaverde

1986-ban a legjobb egyetemistát megillető Heisman Trophyt nyerte meg, egy évvel később ő volt az 1/1-es a drafton, de a ligában eltöltött 21 éve alatt a nagy siker elkerülte az NFL-ben. A Carolina Panthersből 44 évesen vonult vissza, előtte a Tampa Bay Buccaneersben, a Cleveland Brownsban, a Baltimore Ravensben, a New York Jetsben, a Dallas Cowboysban és a New England Patriotsban is játszott. Jelenleg a passzolt yardok tekintetében a 11., a TD-passzoknál a 15., a pontos passzoknál pedig a 12. az örökrangsorban, de ez sem volt elég ahhoz, hogy beválasszák a Hall of Fame-be.

Vinny Testaverde Forrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Lisa Blumenfeld

5. Doug Flutie
Első nekifutásra a Chicago Bearsben és a New England Patriotsban sem igazán találta meg a helyét, így az 1989-es szezont követően átment a kanadai ligába, ahonnan csak 1998-ban tért vissza az NFL-be. A Buffalo Bills irányítójaként azonnal az év visszatérője és Pro Bowl-szereplő lett. A Bills után játszott még a San Diego Chargersben és a New England Patriotsban, utóbbiból 43 évesen, Tom Brady tartalékjaként vonult vissza.