Társoldalunk:

Ezért lesz LeBron James a világ legjobban kereső sportolója

2017.07.12. 16:46

LeBron James minden idők egyik legnagyobb kosárlabdázója. Háromszoros bajnok, négyszer választották az alapszakasz legjobb játékosának, napestig lehetne sorolni a parkettán szerzett elismeréseit. Úgy tűnik azonban, hogy a pályán kívüli életben is otthonosan mozog: befektetései, üzletei szinte egytől egyig sikeresek. 

Szinte bizonyos, hogy Magyarországon nagyon kevesen hallottak még a Blaze Pizzáról. Nem is véletlenül, hiszen csak az Egyesült Államokban és Kanadában található meg ez a lánc. Ráadásul mindössze öt éve indultak el két étteremmel Kaliforniában.

A Blaze árai nem szálltak el, miközben kiváló alapanyagból készítik az ételeket, amik nagyon ízletesek is. Ez azért önmagában még kevés lenne ahhoz, hogy eladják a terméket, a tulajdonosok nagy szerencséjére viszont egyszer csak megjelent LeBron James, akinek a befektetési tanácsadója ajánlotta figyelmébe a Blaze-t. LeBron nem csak támogatni szerette volna az induló hálózatot, de saját éttermeket (franchise-okat, hasonlóan, mint a McDonald's rendszerénél) is szeretett volna nyitni. Ebből végül az lett, hogy a kosaras összeállt többedmagával és mostanra már 17 étterme van Chicago és Miami környékén.

Négy év alatt a két étteremből hirtelen kétszáz lett, ez a terjeszkedés pedig a Forbes mérései alapján a valaha volt legnagyobb növekedés az első négy évben az étellel foglalkozó láncok körében.

LeBron James saját pizzériájában is megfordul néha, hogy besegítsen

Forrás: Origo

Egy közvéleménykutatás szerint a Blaze ma már Amerika második kedvenc pizzázója a Papa John's után, megelőzve a Pizza Hutot, ami 7000 étteremmel működik. A pénzügyi adatok is jól tükrözik, mekkora ütemben nő a vállalat: 2013-ban még csak 6 millió dollár volt az összbevételük, 2016-ban már 185 millió volt. 2022-re már több mint 1,1 milliárd dollárt várnak, James pedig 10%-os résztulajdonosként így átlépné a 100 milliós álomhatárt.

Jamesnek a következő cégekkel van szponzori megállapodása: Nike, Coca-Cola, Intel, Verizon, Kia Motors és a Beats. Ezen kívül tulajdonrésze van a Blaze-ben, övé az Uninterrupted és a SpringHill Entertainment produkciós iroda. Így aztán nem valószínű, hogy bármelyik rokonát is az éhhalál fenyegetné a következő száz évben.