Társoldalunk:

NFL-sztárnak hazudta magát, ötmillióért vásárolt

2017.07.20. 14:46

A floridai férfi ügyes trükkel próbálkozott, de lebukott.

Egészen bizarr bűnügyről számolt be a coloradói Aspen síparadicsom napilapja, az Aspen Times. Az egyik helyi Louis Vuitton üzletben ugyanis letartóztattak egy férfit, aki Chad Johnsonnak, az egykori NFL-sztárnak tetette magát, és így szeretett volna 18 ezer dollárnyi, vagyis közel ötmillió forintnyi értékben vásárolni.

A hírek szerint a 25 éves, floridai Mervin Cabe egyszerűen besétált a luxuscikkeket forgalmazó boltba, és amikor azt az azonosítót kérték tőle, amelynek minden Vuitton-vásárlónak be kell mutatnia, Chad Johnsonként mutatkozott be, akiről köztudott, hogy szintén előszeretettel költ dollárezreket Louis Vuitton-cuccokra. Noha a Cabe által megadott telefonszám nem stimmelt,az eladók mégis engedték, hogy összevásároljon több mint 18 ezer dollárnyi cuccot, amit először egy nem működő hitelkártyával próbált kifizetni, majd végül egy Apple Play-azonosító útján rendezte a számlát.

Chad Johnson

Forrás: AFP/2011 Getty Images/Thearon W. Henderson

A rendőrök végül lefülelték Cabe-et, aki annyira nem készült a szerepére, hogy nem is tudta megmondani Chad Johnson születési dátumát, ráadásul teljesen másképp is néz ki, mint az egykori játékos. Johnsont mindenesetre nem rázta meg az ügy: csak annyit írt Twitteren, hogylegszívesebben kifizetné Cabe óvadékát, hogy aztán mentorálhassa és bevezethesse a nagybetűs életbe.

Chad Johnson 11 szezont töltött az NFL-ben, ebből tízet a Cincinnatti Bengals, egyet pedig a New England Patriots soraiban, majd később megfordult a kanadai amerikaifutball-ligában is a Montreal Alouettes tagjaként. Pályafutása során 10 783 yardot és 67 touchdownt termelt, és ő volt az a játékos, aki a mezszáma, 85-ös után egy időre hivatalosan is felvette az Ochocinco (vagyis 85) vezetéknevet.