Társoldalunk:

Lemészárolták Londonban a Jaguárok a Hollókat

2017.09.24. 18:56

Az NFL harmadik játékhetén az első vasárnapi meccset Londonban rendezték, ahol a Jacksonville Jaguars a Baltimore Ravens-t „fogadta". A két csapat ellentétel előjelekkel várta a derbit, a Jaguars egy sima győzelmen és egy sima vereségen van túl, míg a Ravens védelme eddig az egyik legkeményebbnek bizonyult a ligában, volt hát mitől félnie Blake Bortles-éknek. Ehhez képest, ami történt, arra talán senki sem számított.

Már az első negyedben lehetett látni, hogy az előzetes esélylatolgatásoknak nem volt sok értelme. Talán csak annyiban, hogy a Jacksonville egész jól ismeri a Wembley-t, hiszen az elmúlt két szezonban is játszott itt meccset, ráadásul mindkettőn győzött, míg a Ravens csak a derbi reggelén ment ki először a gyepre egy utolsó edzésre.

És ez ennyit számítana? Az első 15 perc után 10-0-ra vezettek a Jaguárok, de ez még mindig nem lett volna behozhatatlan. A játék képéről viszont sokat elárult az a statisztika, miszerint a Jax 170 yardot tett meg az első negyedben, míg a Baltimore -1-et. A Jacksonville védelme lélegzetvételnyi időt sem hagyott a Ravens irányítójának, Joe Flaccónak, de a futásokat is pillanatokon belül megállította.

A második negyed sem hozott mást, csak szenvedést a Hollóknak, Flacco el is adta a labdát, zsinórban 9. meccsén dobott interceptiont, a következőn beállíthatja ezt a nem éppen hízelgő csapatrekordot.
Ugyanezt megtette a 3. játékrészben is, ráadásul a futó Terrance West is elveszítette egyszer a tojást, egész egyszerűen semmi sem működött a Ravens-nél. Flaccót le is cserélte Harbaugh mester (44-0-nál sok értelme nem volt pályán tartani a karrierje egyik legrosszabb teljesítményét bemutató irányítót).

Az újonc Leonard Fournette villámrajtot vett az NFL-ben.

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Tim Warner

Ami még tetézte a bajt a Ravens-nél, hogy az első két meccsen parádézó védelem most teljes csőd volt, a Jax sokat kritizált irányítója, Blake Bortles szinte elit játékosnak tűnt. Három negyed alatt 4 touchdown passzt osztott ki, ebből hármat annak a Marcedes Lewis-nak, akinek az első két fordulóban nemhogy TD, de semmilyen elkapása nem volt. Allen Hurns is bemutatott egy hatpontos elkapást, az újonc futó, Leonard Fournette is hozzátette a magáét egy futott TD-vel (karrierje első három meccsén mind bemutatott egyet minimum, ez klubrekord).

Az utolsó negyedben még tudott szépíteni a Ravens a csereirányító Ryan Mallett és a tight end Benjamin Watson összjátékával, de a vége így is kiütés, 44-7 a Jacksonville-nek, amit azt jelenti, hogy a Jaguárok vezetik az AFC déli csoportját 2-1-es mérleggel, a Ravens szintén 2-1-gyel áll.