Társoldalunk:

Kinevezése előtt kirúgatták a szurkolók az új edzőt

2017.11.28. 09:39

Az amerikai egyetemi focibajnokságban szereplő University of Tennessee kispadjára kinézett edző neve a kilencvenes években egy gyermekmolesztálási ügyben került elő. Ez elég volt a szurkolóknak, hogy olyan erőteljes tiltakozásba kezdjenek, aminek hatására az iskola vezetése az előtt elállt Greg Schiano kinevezésétől, mielőtt arra hivatalosan sort kerítettek volna. 

A Tennesse vasárnap rúgta ki Butch Jones főedzőt, azt követően, hogy az egyetem csapata fennállása során először zárta győzelem nélkül a Délkeleti Konferenciában (SEC). Azonnal beindult az edzőkereső gépezet, és miután lemaradtak a Florida State-et választó Dan Mullenről, a Tennesse vezetői közleményben jelezték, hogy előszerződést kötöttek Greg Schianóval, az Ohio State védő koordinátorával. Schiano neve jól cseng az egyetemi bajnokságban, ő volt az, aki az NCAA egyik leggyengébb programjával, a Rutgersszel 2001 és 2011 között hatszor produkált pozitív szezont. 

Greg Schiano 2013-ban a Tampa Bay Buccaneers főedzőjekéntForrás: AFP/2013 Getty Images/Gregory Shamus

Csakhogy míg szakmailag nem nagyon lehet belekötni Schianóba, addig emberileg igen, méghozzá egy nagyon sötét sztorival kapcsolatban, amit Tennessee-ben - legalábbis a szurkolók - nem néztek el. Miután híre ment, hogy a UT tárgyal Schianóval, azonnal megindult az edző elleni hadjárat a közösségi médiában, sőt mintegy százan spontán tüntetésbe is kezdtek a campuson. Az ok pedig igen súlyos: Schiano neve is előkerült ugyanis egy gyermekmolesztálási ügyben, ami a Penn State Egyetemen történt az 1990-es évek elején, és, amelynek Schiano akkori közvetlen főnöke, a védő koordinátor, Jerry Sandusky volt a főszereplője.

Jerry Sanduskyt kíséri egy rendőr a bírósági meghallgatásra 2016 augusztus 12-én. Sanduskyt végül 45 rendbeli, fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt 30-tól 60 évit tartó, azaz életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltékForrás: AFP/2016 Getty Images/Justin K. Aller

Schiano váltig állította mindig is, hogy nem tudott Sandusky üzelmeiről, azonban egy 2015-ös bírósági írat tanúsága szerint ez nem volt feltétlenül így. A Penn egyik segédedzője, Mike McQueary ugyanis azt vallotta, hogy Schiano beszélt az egyik kollégájuknak, bizonyos Tom Bradley-nek arról, hogy mit csinál Sandusky. Schiano egyszer odament Bradley-hez, fehér volt, mint a fal, és azt mondta, hogy éppen most látta, hogy Jerry valamit csinált egy fiúval a zuhanyzóban– vallotta McQueary.

Az, hogy Schiano esetleg tudott arról, hogy mit művelt a főnöke és mégsem jelentette a hatóságoknak, éppen elég volt, hogy nemkívánatos személy legyen Tennessee-ben. Az egyetem legnagyobb üzenőfalán, a The Rock-on (azaz a sziklán) már hétfőn reggel ott virított nagy fekete betűkkel, hogy "Schiano eltitkolta egy gyerek megerőszakolását a Penn State-en", de talán ennél is többet nyomott a latban, hogy az állami törvényhozás három képviselője, valamint négy republikánus kormányzójelölt is felemelte a hangját Schiano kinevezése ellen. 

Üzenet a kövön:

A Tennessee így kezdheti elölről az edzőkeresést, és abban egyetértenek a szakértők, hogy nem lesz könnyű dolguk a program irányítóinak: a UT 1998-ban nyerte meg utoljára a SEC-et, és még annak Keleti csoporjában is 2007-ben végzett utoljára az élen. A Volunteers szurkolói és az egyetem vezetői is el vannak tévedve csapatuk erejét és lehetőségeit illetően, így hiába is reménykednek benne, hogy megszerezhetnek olyan neveket, mint a Tampa Bay Buccaneersszel 2003-ban Super Bowlt nyerő - és edzői pályáját Tennessee-ben kezdő - Jon Gruden, vagy az NCAA-legenda, de az utóbbi három és fél idényben az NFL-ben (előbb a Philadelphia Eaglesnél, majd a San Francisco 49ers-nél) dolgozó Chip Kelly.