Társoldalunk:

A Buffalo nyerte a hócsatát, vezéráldozat a Philadelphiánál

2017.12.11. 10:55

Az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga alapszakaszának 14. fordulója is bővelkedett izgalmakban és látványos jelenetekben, ezekből szemezgettünk.

A Philadelphia Eagles látványos csata végén megnyerte a Los Angeles Ramsszel vívott rangadóját az NFL 14. fordulójában, s ezzel bebiztosította csoportgyőzelmét, mégis az együttes körül szinte mindenki vereségként élte meg a meccset, mivel sérülés miatt vélhetőleg hosszú időre kidőlt az irányító Carson Wentz.

A kiváló játékos a meccs harmadik negyedének hajrájában sérült meg, s ugyan ezt követően még volt egy touchdown-átadása, később már nem tért vissza pályára, s Nick Foles helyettesítette.

Egyelőre nem tudni, mennyire súlyos Carson Wentz sérüléseForrás: AFP/2017 Getty Images/Kevork Djansezian

Wentz állapotáról a csapata még nem adott tájékoztatást, ám két, neve elhallgatását kérő forrás az AP hírügynökségnek egyöntetűen azt állította, hogy a csapat orvosa attól tart, az irányítónak elszakadt az elülső térdszalagja, s vége a szezonjának.

Az Eagles sikerével a Nemzeti főcsoport (NFC) első helyén áll, egyúttal már biztosan megnyeri az NFC keleti csoportját, s ott lesz a rájátszásban.

Wentz nélkül viszont pokolian nehéz dolga lenne a Philinek a rájátszásban, hiszen az MVP-címre legeseélyesebbenk tartott irányító a Rams ellen dobott 3. TD passzával előbb beállította, majd a negyedik hatpontos átadással meg is előzte a klub történetének egy szezonon belüli legeresményesebb passzolóját, az 1961-ben 33 TD átadásig jutó Sonny Jurgensent. 

Buffalóban ítéletítő fogadta a Billst és az Indianapolis Colts együttesét, focimeccs helyett a felek egy kiadós hógolyócsatával jobban jártak volna. A sokat megélt rúgót, Adam Vinetierit is megtréfálták a körülmények egy mezőnygólkísérletnél.

A lelátón fagyoskódó közönség nem számíthatott pontzuhatagra, és a csapatok is csak szenvedtek a hóban. Végül összesen 14 pontot sikerült felpakolniuk a táblára, igazságos elosztásban, így jöhetett a hosszabbítás. Ott aztán a havas körülményeket köztudottan kedvelő LeSean McCoy villant - a futó négy évvel ezelőtt még a Philadelphia színeiben hasonló körülmények között játszott a Detroittal és több mint 200 yardot futott - és megnyerte a meccset a Billsnek. Mccoy egyébként most is elképesztő, 156 yarddal zárt.

A Cleveland Browns nagyon közel volt hozzá, hogy végre megszerezze első győzelmét a szezonban, a rendes játékidőt követően 21-21 volt az állás a Green Bay Packers ellen, így ezen a meccsen is túlóráztak a felek. A bravúr azonban ezúttal is elmaradt, Adams TD-jével nyert a Packs, a Browns pedig a liga történetének első csapata, mely két egymást követő szezont is 0-13-as mérleggel kezdett. Aminek viszont legalább örülhettek a csapat szurkolói, hogy Josh Gordon három éves kihagyás után touch down elkapással tért vissza a pályára.

 A Carolina Panthers fontos győzelmet aratott a Minnesota ellen, köszönhetően az újfent szenzációsan játszó Cam Newtonnak, aki ehhez hasonló mozdulatokkal kergette őrületbe a Vikings védelmét.

A Chichago meglepően könnyedén verte a Cincinattit, Eli Manning pedig hiába tért vissza a Giants kezdőjébe, a Dallas irányítója elvitte a showt, Prescott 300+ passzolt yarddal és 3 TD passzal járult hozzá a Dallas győzelméhez.

A játéknap és talán a szezon egyik legjobb meccsére azonban várni kellett, azt ugyanis a Pittsburgh Steelers és legnagyobb ellenfele, egyben csoportriválisa, a Baltimore Ravens vívta egymással, magyar idő szerint 02:30-tól. A csapatok hatalmas adok-kapokba mentek bele és bár a szünetben még 20-14-re a Steelers vezetett, a Ravens egy 17-0-s harmadik negyedet produkált, mely után talán elhitték, hogy meglehet a meccs. Az egyébként is remeklő Ben Roethlisberger azonban máshogy vélekedett, és elképesztő utolsó 15 percet produkált, melynek köszönhetően visszajőtt a meccsbe a Pittsburgh, a végén pedig ennek a játéknak köszönhetően mezőnygól távolságra jutott, Boswell pedig nem hibázott.

Egy kis adalék ehhez a játékhoz; Brown ezzel az elkapással jutott 200, Roethlisberger pedig 500 (!) yard fölé. Az irányítónak ez volt a harmadik olyan meccse karrierje során, hogy több mint 500 yardot passzolt, soha nem volt még olyan játékos, akinek ez sikerült volna.

Győzelmével a Steelers megnyerte csoportját és ott lesz a rájátszásban.

NFL, 14. forduló:
Pittsburgh Steelers-Baltimore Ravens 39-38
Los Angeles Rams-Philadelphia Eagles 35-43
Jacksonville Jaguars-Seattle Seahawks 30-24
Los Angeles Chargers-Washington Redskins 30-13
Denver Broncos-New York Jets 23-0
Arizona Cardinals-Tennessee Titans 12-7
New York Giants-Dallas Cowboys 10-30
Houston Texans-San Francisco 49ers 16-26
Cleveland Browns-Green Bay Packers 21-27 - hosszabbítás után
Cincinnati Bengals-Chicago Bears 7-33
Carolina Panthers-Minnesota Vikings 31-24
Buffalo Bills-Indianapolis Colts 13-7 - hosszabbítás után
Tampa Bay Buccaneers-Detroit Lions 21-24
Kansas City Chiefs-Oakland Raiders 26-15
csütörtökön játszották:
Atlanta Falcons-New Orleans Saint 20-17
hétfőn játsszák:
Miami Dolphins-New England Patriots