Társoldalunk:

Ingyen is visszatérne az NFL-ből elzavart alkoholista sztár

2018.03.01. 12:51

Johnny Manziel, a Cleveland Browns korábbi balhés irányítója Twitteren jelezte, hogy szeretne visszatérni az NFL-be - akár ingyen is.

Manziel körül óriási felhajtás volt már azelőtt is, hogy bekerült volna a profiligába, mert az NCAA-ben (az egyetemi bajnokságban) fantasztikus karriert futott, 2012-ben például az összes létező egyetemi díjat besöpörte. Már ekkor is voltak azonban pályán kívüli botrányai, rengeteg videó került ki róla az internetre, amint éppen túlzásba viszi a bulizást. Ráadásul az is kérdéses volt, hogy a játékstílusa és a méretei mennyire illik a profiligába.

2014-ben került be az NFL-be, amikor az újoncbörzén az irányítóválságban lévő Cleveland Browns az első körben kiválasztotta, a város pedig megőrült, és úgy gondolták, megjött a megváltó.

Ő azonban még csak a kezdőbe sem tudott bekerülni, egészen az utolsó előtti hétig, amikor viszont katasztrofálisan játszott. Az alkoholfogyasztását közben nem csökkentette, majd bejelentkezett egy rehabilitációs központba.

A következő szezonban is hullámzott a teljesítménye, majd a Browns 2016 tavaszán megvált tőle. Megpróbálkozott a kanadai bajnokságban is (CFL), de ott is kudarcot vallott, mindenki lemondott róla, viszont a sör ezalatt is végtelen mennyiségben folyt.

Most úgy néz ki, hiányzik neki a játék, annyira, hogy akár ingyen is játszana bárhol. 

Kérdés, van-e még olyan vezetőség, amely hisz benne. Valószínűleg nincs.